Gyurcsány szivárogtatta ki az őszödi beszédet?

Gyurcsány Ferenc és legfeljebb egy-két közvetlen kollégája szivárogtathatta ki az őszödi beszédet - ezt írta a hvg.hu egy titkosszolgálati forrásra hivatkozva. A lap szerint ez is egy lehetséges verzió - ahogy ők fogalmaznak, az őszödi kavarásban. Gyurcsány Ferenc továbbra is korábbi MSZP-s vezetőkre gyanakszik, de neveket nem árul el. Korábbi DK-s párttársa viszont mondott neveket.

Tiszta a lelkiismerete a kiszivárogtatással kapcsolatban - ezt mondta szombat este Gyurcsány Ferenc, és megerősítette, amiről az elmúlt években már többször beszélt: szerinte az MSZP három akkori vezető politikusa szivárogtatta ki az őszödi beszédet, de neveket nem mondott, mert nem tudja bizonyítani 100 százalékosan. "Egy nő és két férfi" - mondta Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc korábbi DK-s párttársa mondott neveket. „Szili Katalin mellett Szekeres Imre és Baja Ferenc” - Szabó Bálint szerint ők voltak azok, akikkel találkozott Eduardo Rózsa Flores és tárgyalt az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról. „Ők azok hárman, akiket saját szememmel láttam és saját fülemmel hallottam, hogy ott voltak 2006 nyarán Rózsa Flores Eduardo lakásán” - tette hozzá Szabó.

Baja, Szekeres és Szili tagad

Gyurcsány Ferenc tavaly figyelmezette korábbi párttársát, akkor Szabó Bálint még csak MSZP-s vezetők keresztneveit említette. Gyurcsány Ferenc akkor megjegyezte: nagy az átfedés az általa sejtett kiszivárogtatók és a Szabó Bálint által említett nevek között, de a volt miniszterelnök sem akkor, sem azóta nem mondott ki egy nevet sem.

Baja Ferenc korábban harmadosztályú ponyvának minősítette a róla szóló hírt, Szekeres Imre pedig határozottan visszautasította a feltételezést, hogy köze lenne a szivárogtatáshoz. Szili Katalin pert indított. Az M1 Híradónak most is megerősítette: ő ártatlan. „Az, hogy egyébként anélkül, hogy bárki bizonyítékkal előállna, vádaskodik, én ezt egyszerűen szomorúnak tartom. Ez az ország oda jutott, hogy annak kell az ártatlanságát bizonyítania, aki ebben az ügyben tényleg ártatlan” - mondta Szili Katalin.

A hvg.hu a titkosszolgálatok működésére rálátó forrására hivatkozva azt írja: Gyurcsány Ferenc és legfeljebb egy-két közvetlen kollégája szivárogtathatta ki a beszédet, mert így akarták elterelni a figyelmet a gazdasági problámákról. A lap informátora szerint Gyurcsány Ferencék abban bíztak, hogy sokan "igazságbeszédnek" értékelik majd az elhangzottakat. Majd, amikor kiderült, hogy még a baloldali szavazókból is negatív reakciókat váltott ki a beszéd, csak ezek után tett utalásokat Gyurcsány Ferenc arra, hogy az MSZP-n belüli riválisai szivárogtatták ki a felvételt.

Kimaradt?