A Mazsihisz bojkottálni készül az állami megemlékezéseket

A Mazsihisz egyelőre távol marad a holokauszt-emlékévvel kapcsolatos állami megemlékezésektől, közölte Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója csütörtök este az MTI-vel.

Orbán Viktor miniszterelnök Mazsihisznek írt válaszlevele csütörtök délelőtt jelent meg. Abban Orbán azt írta: „Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak.”

Orbán szerint az a veszély fenyeget, hogy "a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját". Ezért a miniszterelnök azt javasolta, hogy a párbeszédet "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után" folytassák, de a munkacsoportok addig folytassák a munkát. A választások április 6-án lesznek. Húsvét hétfő ebben az évben április 21-re esik, a zsidó pészach ünnepe április 14-22-ig tart.

A Mazsihisz vezetője azt nyilatkozta az MTI-nek: bár Orbán Viktor miniszterelnöktől nagyon udvarias levelet kaptak, arra a három kérdésre, amelyet feltettek, nem kaptak választ. Így "e pillanatban az a döntés", hogy nem vesznek részt az állami megemlékezéseken, a civil pályázati alaptól elnyert támogatásokat visszafizetik azok, "akik akarják". Emellett nemzetközi és hazai gyűjtést rendeznek azért, hogy megtarthassák programjaikat, tette hozzá.

A Mazsihisz vezetősége pénteken ül össze, hivatalosan ott hozzák meg a döntést, amelyet azután a közgyűlésnek kell megerősítenie, mondta Zoltai.

Kapcsolódók

Kimaradt?