Lopás gyanújával letartóztatták Szocsiban a Pussy Riot két tagját

Szállodai lopással gyanúsítják a hatóságok a Pussy Riot orosz punkegyüttes két tagját, akit a  korábbi hírek szerint kedden őrizetbe vettek az oroszországi Szocsi belvárosában, nem messze a téli olimpiai játékok helyszínétől, bár a rendőrség szerint csak kihallgatásra "rendelték be" őket.

Nagyezsda Tolokonnyikova a Twitter internetes közösségi oldalon azt írta: "Őrizetbe vettek bennünket (...) és betöréssel gyanúsítanak". Egy orosz emberi jogi aktivista is megerősítette, hogy Tolokonnyikovát és Marija Aljohinát, az együttes másik tagját lefogta az orosz rendőrség. Hozzátette, hogy rajtuk kívül több aktivistát őrizetbe vettek.

Időközben a szocsi belügyi igazgatóságnál azt közölték, hogy mások mellett a két fiatal nőt szállodai lopás miatt hallgatják ki. Hozzátették, hogy a hotel bejelentése alapján mindenkit kikérdeznek, aki Nagyezsda Tolokonnyikován és Marija Aljohinán kívül a Szocsihoz közeli Adler nevű településen található szállodában lakik. A punkegyüttes tagjainak ügyvédjét pedig úgy tájékoztatta az adleri rendőrparancsnok, hogy Tolokonnyikovát és Aljohinát nem vették őrizetbe, csak kihallgatásra rendelték be őket. Alekszandr Popkov ügyvéd arról számolt be, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban 2012 februárjában tartott, botrányt keltő fellépés miatt elítélt és 21 hónapon át javító-nevelő táborban raboskodó nőket Szocsi fekete-tengeri kikötője környékén tartóztatták fel a rendőrök és szállították el a rendőrőrsre. Velük együtt 12-15 embert fogtak le, közöttük Jevgenyij Feljdmant, az ellenzéki Novaja Gazeta című újság munkatársát.

Nagyezsda Tolokonnyikova a lenta.ru orosz internetes híroldalnak elmondta, hogy a többi emberi jogi aktivistával együtt akciósorozatot terveztek Szocsiban. Egyebek között el akarták énekelni a "Putyin megtanít téged a hazát szeretni" című dalt, és a fellépéseken forgatva egy zenei klipet akartak összeállítani. Amikor a rendőrök feltartóztatták őket, semmiféle akció nem zajlott, csak sétáltak az utcán.

A Pussy Riot orosz punkegyüttes két tagja tavaly decemberben részesült közkegyelemben, miután a moszkvai székegyházban végrehajtott Putyin-ellenes akciójuk miatt garázdaságért 2 év helyett  21 hónapot töltöttek börtönben. Ezt követően nyugat-európai országokba és az Egyesült Államokba utaztak, ahol például együtt léptek fel Madonnával.

Szocsiban az orosz hatóságok korábban kijelöltek egy területet a tüntetések helyszíneként, de azokra előzetesen engedélyt kell kérni.

Kimaradt?