Obamáéknak újra kellett nyomtatni a meghívókat Hollande szakítása miatt

Francois Hollande és élettársának szakítása miatt újranyomatta a francia elnök tiszteletére adandó állami díszvacsorára szóló meghívókat a Fehér Ház - közölte vasárnapi lapszámába a The New York Times. A lap úgy tudja, hogy az elnöki aranypecséttel ékesített meghívók már elkészültek és csak a postázásra vártak a keddi washingtoni díszvacsora háromszáz válogatott részvevője számára, amikor kiderült, hogy az Hollande pikáns kalandján felindult Valérie Trierweiler nem Franciaország "nem hivatalos fist ladyje" többé, és hogy nem lesz ott a keddi vacsorán. Ezt követően kellett új megrendelést adni a nyomdának, ezúttal Trierweiler neve nélkül.

A lap szerint kevés külföldi államférfi érkezett még facéran a legrangosabb washingtoni gálarendezvényre és még kevesebben szakítottak párjukkal mindössze hetekkel az esemény előtt. Igaz, a francia elnök elődje, Nicolas Sarkozy is egyedül érkezett 2007-ben Washingtonba és három héttel a látogatása előtt lepte meg a Bush házaspárt azzal, hogy elválik a felségétől, Cécile-től. Az ő tiszteletére azonban akkor nem rendeztek állami gálavacsorát, csak három évvel később, amikor már Carla Bruni-Sarkozy volt a hitvese.

A The New York Times szerint a Fehér Ház protokollosai napokig találgatták, hogy Trierweiler helyett Hollande-dal tart-e az új kedvese is. A lap szerint egyébként az elnöki rezidencia rendezvényszervezőit, mint korábban, most is izgalomban tartja, hogy a séf ki tudja-e elégíteni az ínyenc franciák kifinomult ízlését.

A Fehér Ház protokollért felelős társadalmi hivatala máskor is diszkrét, de most valósággal "észak-koreai stílusú" titkolózás övezi, hogy ki ül majd Trierweiler megüresedett helyén és hogy lesz-e tánc, amikor a "romantikus ügyekben komplikált" vendégnek nincsen partnere

Kimaradt?