Saját külügyminisztere fosztotta meg trónjától Angela Merkelt

Már nem a legnépszerűbb német politikus a kancellár, a trónfosztó azonban "házon belülről" érkezett, mivel ő Merkel külügyminisztere. Frank-Walter Steinmeier korábban, 2005-2009 között is elért már hasonló dicsőséget.

A kancellár két évig folyamatosan vezette a Deutschlandtrend című felmérést, amit a közszolgálati ARD televízió mér és kutat. A pénteken bemutatott új adatok alapján Merkel ugyan növelte népszerűségét (a munkájával a németek 69 százaléka elégedett, ami egy százalékpontos növekedés a legutóbbi, decemberben végzett adatfelvétel óta), de Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter népszerűségi mutatója 17 százalékponttal (!) emelkedett, és így a konzervatív kormányfő szociáldemokrata politikusa elérte a 70 százalékot, és átvette az első helyet.

Frank-Walter Steinmeier a legutóbbi, 2005-2009 közötti nagykoalíciós kormányban is külügyminiszter volt. Négy év alatt 14 alkalommal végzett az első helyen az ARD felmérésében, legjobb eredménye 74 százalék volt. Németországban a külügyminiszter hagyományosan kiemelkedően népszerű, az utóbbi hetekben viszont az is emelhette a tárcavezető munkájával elégedettek arányát, hogy számos külpolitikai téma volt a politikai napirenden, mindenekelőtt az ukrán válság.

Frank-Walter Steinmeier és Joachim Gauck államfő a február elején tartott müncheni biztonságpolitikai konferencián külpolitikai irányváltást hirdetett meg. Mindketten arról beszéltek, hogy Németországnak aktívabban kell közreműködnie a világpolitikai folyamatok alakításában, vállalnia kell az utóbbi években megnövekedett nemzetközi tekintélyével járó felelősséget. Az ARD felmérése szerint a kezdeményezéssel a németek 84 százaléka egyetért, de 75 százalék elutasítja, hogy a német hadsereg az eddiginél több nemzetközi küldetésben vegyen részt.

Kimaradt?