Székelyföldi kirándulásra vitte utasait a balesetet szenvedett busz

FRISSÍTÉS: Székelyföldi kirándulásra indultak annak a Hargita megyei rendszámú autóbusznak az utasai, amelyik péntek este szenvedett balesetet a magyarországi M6/M60-as autópályán, Mohács közelében - tudta meg az MTI a buszt működtető romániai cég név nélkül nyilatkozó illetékesétől.

A Korondon bejegyezett társaság telefonszámán jelentkező személy úgy tudta, hogy a különjárat utasai Pécsről indultak egy hétvégi székelyföldi kirándulásra. Az autóbuszon a két romániai sofőr és egy további romániai illetőségű személy mellett magyarországi turisták utaztak. Amint az illetékes elmondta, a társaság szállítási felelőse a helyszínre utazott. Egyéb részletekkel nem kívánt szolgálni.

 Az Agerpres hírügynökség a román belügyminisztérium közleménye alapján tudatta, hogy a Magyarországon balesetet szenvedett autóbusz utasai közül csak hárman román állampolgárok, és egyikük sem szenvedett életveszélyes sérülést. A Mediafax hírügynökség a román szállításügyi minisztérium közleményét idézve írta: a 49 férőhelyes, egy csillagos besorolású autóbuszt 1998-ban gyártották, és a buszt működtető cég 2011-ben kapott személyszállítási jogosultságot. A minisztérium azt is közölte, hogy az illetékes szakhatóság hamarosan ellenőrzi a cég személyszállítási tevékenységét.

A korondi cég a honlapján közölt adatok szerint 1992-ben létesült, személyszállítással és faluturizmussal is foglalkozik. A vendégek számára székelyföldi csillagtúrákat szervez. Emellett menetrend szerinti autóbuszjáratokat is működtet Székelyudvarhely és Budapest között, valamint székelyföldi városok között.

Az autóbusz péntek este szenvedett balesetet Babarc közelében. Az autóbusz egy kanyarban a szalagkorlátot átszakítva tíz méter mély árokba csúszott és oldalára dőlt. A busz valamennyi utasa megsebesült, az elsődleges adatok szerint 4-5 ember sérülése valószínűleg nyolc napon túl gyógyuló.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a katasztrófavédelem adatait megerősítve azt mondta, 19 felnőtt és 3 gyermek, köztük egy 3 hónapos csecsemő sérült meg, őt megfigyelésre kórházba szállították.

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint az autóbusz Babarc közelében, az M0-s sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 57-es úti lehajtó előtti nagy kanyarban eddig tisztázatlan okból tért le az útról, majd a szalagkorlátot átszakítva tíz méter mély árokba csúszott és az oldalára dőlt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján azt írta: a műszaki mentés még tart, az M60-as Budapest felé vezető oldalán útzár van érvényben. A rendőrök a Budapest felé közlekedőket Bólynál az 57-es főútra terelik, Pécs irányában a forgalom zavartalan.

Kimaradt?