Irán jelen kormánya elismeri a holokauszt tragédiáját

Míg Mahmúd Ahmadinezsád rendszeresen tagadta a holokausztot, addig utódja, Haszan Róháni kormánya határozottan elutasítja a zsidókkal szembeni kirohanásokat. Egyértelműen elítélte a zsidók második világháborúban történt tömeges elpusztítását Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter vasárnap egy Berlinben adott interjújában. A holokauszt „az embertelenség kegyetlen tragédiája volt, amelynek sohasem szabad megismétlődnie" – mondta Zarif.

„Semmilyen ellenvetésünk nincs a zsidókkal szemben, s a legnagyobb tisztelettel vagyunk irántuk Iránban és külföldön egyaránt. Nem érezzük magunkat fenyegetve senki által" – jelentette ki a német Phoenix televíziónak az iráni külügyminiszter, aki a hét végi müncheni biztonságpolitikai konferenciáról érkezett Berlinbe. A dpa német hírügynökség megjegyzi, hogy a Zariffal folyatott beszélgetést Brandenburgi kapu és a berlini holokauszt-emlékmű közelében lévő Adlon Hotelben vették fel.

Az Iránban 2013-ban megválasztott Haszan Róháni elnök kormánya már korábban is többször elhatárolta magát Mahmúd Ahmadinezsád előző elnöktől, aki nyilvánosan tagadta a holokauszt megtörténtét. Róháni és külügyminisztere szeptemberben a Twitteren keresztül üdvözletét küldte „minden zsidónak" a zsidó újév, a rós hasána alkalmából.

A Phoenix tévé által előzetesen ismertetett interjúrészletek szerint Zarif azt is hangsúlyozta vasárnap, hogy Izrael „60 éve megsérti a palesztin nép emberi jogait”, s ez ügyben „a ködösítés taktikáját" folyatja.

Kimaradt?