Már 17 ezren jelentkeztek a Magyar Csapatba

Eddig 17 ezren jelentkeztek a Fidesz által életre hívott Magyar Csapat önkéntesének, hogy részt vegyenek a rezsicsökkentés megvédésében, a kormánypártnak a közelgő parlamenti választásra való felkészülésében - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A 17 ezer önkéntes telefonon jelentkezett, számuk azonban a következő napokban várhatóan jelentősen nő majd, a százezret is meghaladhatja, hiszen szerdán kezdődnek és egy hónapig tartanak a kormánypárt rezsicsökkentést támogató újabb lakossági fórumai, amelyeken csatlakozni lehet a Magyar Csapathoz - közölte Nyitrai Zsolt.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett, hogy Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök január első napjaiban küldött levelet azoknak, akik tavaly részt vettek a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtésben, és az eddig megvalósult húszszázalékos rezsicsökkentés megvédése érdekében meghívta őket a Magyar Csapat megalakítására.

A fórumokra nagy szükség van, hiszen kedden mindenki láthatta, összeállt "a rezsicsökkentés-ellenes koalíció", a következő választásnak így az a tétje, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés vagy sem - mondta a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a kedden bejelentett ellenzéki megállapodásra utalva. Tájékoztatása szerint a Fidesz első "rezsigyűlése" szerdán Putnokon lesz, február 15-ig pedig összesen 119 helyszínen tartanak lakossági fórumot országszerte a kabinet tagjai, a kormánypárt vezető politikusai. Nyitrai Zsolt hozzátette, a Magyar Csapat önkéntesei egyebek mellett irodai ügyelettel, személyes megkeresésekkel, plakátozással, szórólapozással és telefonos munkákkal segíthetik a Fidesz választási felkészülését, a rezsicsökkentés megvédését. Jelezte végül, hogy pártja a rezsicsökkentés folytatására készül, amelyről jövő héten a Fidesz-KDNP kihelyezett, évadnyitó frakcióülésén tárgyalnak majd.

Kimaradt?