Épp csak lemondatni nem tudták Torontó polgármesterét

Csaknem minden jogkörétől megfosztották Rob Ford torontói polgármestert a legnagyobb kanadai város önkormányzati tanácsának bohózatba illő jelenetekkel tarkított hétfői ülésén. A tanács 36:6 megszavazta a polgármesteri hivatal költségvetésének 60 százalékos csökkentését, és Norm Kelly helyettesére ruházta át a végrehajtó bizottság elnökének feladatait. Mivel a testületnek nem áll jogában lemondatni a város elöljáróját, Ford megtartotta polgármesteri címét, és a külső kapcsolattartásban továbbra is ő képviseli csaknem 3 milliós várost.

Stephen Harper, Kanada konzervatív miniszterelnöke kijelentette, hogy a történtek ellenére is együtt fog működni Forddal. A kormányfő aggasztónak nevezte a polgármesterrel kapcsolatban az utóbbi időben elhangzott állításokat, de rámutatott, hogy az ország gazdasági fővárosának egyetlen elismert polgármestere van.

Rob Ford, aki korábban maga is miniszterelnöki ambíciókat dédelgetett, politikai viharok középpontjába került, miután elismerte, hogy crack kokaint szívott, hogy hivatalba lépése után kábítószert vásárolt és hogy ittasan vezetett. A videó, amely a polgármestert kristályos kokain élvezete közben mutatta be, májusban bukkant fel a kanadai médiában, ami miatt rendőrségi vizsgálat indult a politikus ellen. Ford emellett a tanácsteremben gépkocsivezetést és ivást mímelve, kifigurázott egy éppen felszólaló önkormányzati képviselőt, akinek ittas vezetésért korábban elvették a jogosítványát.

A 44 éves polgármester szerint a városi tanácsban „államcsínyt" követtek el ellene. Ford azzal fenyegetőzött, hogy „nyílt háborút" indít. A testület még pénteken megvonta Fordnak azt a jogát, hogy új polgármester-helyettest nevezzen ki, és megfosztotta attól a jogkörétől is, hogy megváltoztassa a költségvetés kezelésével megbízott végrehajtó bizottság összetételét.

Bátyja, Doug Ford városi tanácsnok indítványt tett az előrehozott választás kiírására, de kezdeményezése elbukott. A testület azt a javaslatot is elvetette, hogy a polgármester egy hónapon belül szerezzen egy orvosi szakvéleményt arról, hogy alkalmas-e hivatala betöltésére.

A városi tanács ülésén Rob Ford szóváltásba keveredett több képviselővel és nézőkkel, a tanács elnöke ezért elrendelte a terem kiürítését. A karzat felé tartó Rob Ford nekifutásból fellökte a hatvanas éveiben járó Pam McConnell képviselőnőt. Igaz, nem hagyta őt a padlóra esni, felsegítette és később bocsánatot is kért tőle. A független Fordot három évvel ezelőtt Toronto konzervatív elővárosainak támogatása segítette hivatalába. Ezek lakóinak azért esett rá a választása, mert elegük volt a városháza elitista politizálásából.

Kimaradt?