A magyar reformátusoknak sem tetszik a Horthy-szoboravatás

A Magyarországi Református Egyház (MRE), ahogy azt eddig is tette, elítéli az antiszemitizmust, a közösségek közötti gyűlöletkeltést és az egyház, egyházi épületek és egyházi alkalmak pártpolitikai célokra való felhasználását - közölte Tarr Zoltán, az MRE zsinati tanácsosa kedden az MTI megkeresésére.

Az éjszakai órákban a dél-koreai Egyházak Világtanácsa (EVT) nagygyűléséről eljuttatott közleményében a zsinati tanácsos a Horthy-szobor avatására utalva úgy fogalmazott, "szomorúan és megütközéssel olvastuk a híradásokat a vasárnap a Szabadság téri Hazatérés templomában és lépcsőjén történtekről".

fj. Hegedűs Loránt református lelkész szerint nem pártrendezvény volt a Horthy-szobor vasárnapi felavatása. Keddi közleményében közölte még, hogy a Hazatérés Temploma nevében tett feljelentését kiterjeszti az összes hírportálra - beleértve a reformatus.hu honlapot is. Szerinte "azt hazudozzák", hogy a vasárnapi budapesti istentiszteletük "Jobbik-pártrendezvény" volt. Úgy vélte, a rágalom teljesen képtelen, hiszen ezen az alapon minden istentisztelet, egyházi esemény pártrendezvénynek minősülne, ahol pártpolitikus felszólal. Mint írta, egy egyházi rendezvény, istentisztelet attól nem válik párteseménnyé, hogy azt kik teszik közzé, főként, ha a közzététel nem a rendező egyházközség, vagy bármely más egyházi intézmény kérésére történt. Úgy vélte, hogy ha egy párt istentiszteletre hívja tagjait, azért az egyház részéről csak köszönet illeti a pártot és nem számonkérés.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az MRE elnöksége az egyházközséget illetékességből felügyelő Dunamelléki Református Egyházkerület püspökéhez, Szabó Istvánhoz fordult levélben, "tekintettel arra is, hogy egy hete a dél-koreai Puszanban tartózkodik az EVT 10. nagygyűlésén, így közvetlen információi sincsenek a történtekről".

Bölcskei Gusztáv református püspök, az MRE zsinatának lelkészi elnöke a történtek kivizsgálását és a szükséges intézkedések megtételét, valamint a sajtóval való kapcsolattartást kérte Szabó Istvántól.

Szabó István az MRE hivatalos honlapján hétfőn közzétett nyilatkozatában - a Horthy-szobor avatására utalva - azt írta, hogy az illetékes egyházmegye esperesét sürgős fegyelmi vizsgálatra kérte fel, "különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e" a lelkészekről szóló törvény egyes pontjainak, vagyis hogy "megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e a megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét". A püspök közölte, a vizsgálat lefolytatásáig csak megütközését tudja kifejezni.

Steiner Pál, MSZP-s országgyűlési képviselő hétfőn arra kérte Bölcskei Gusztávot és Szabó Istvánt, tegyenek meg mindent, hogy eltávolítsák Horthy Miklós kormányzó vasárnap felavatott mellszobrát. Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn azt mondta, soha nem értett egyet azzal, hogy Horthy Miklós egykori kormányzónak szobra legyen. Az "se neki, se Kádár Jánosnak nem jár" - jelentette ki. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a Horthy-korszakot történészeknek és nem politikusoknak kell megítélniük. A szoboravatásról szólva személyes véleményeként hangsúlyozta, hogy minden ehhez hasonló politikai provokáció árt a kérdés megítélésének.

Több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel vasárnap Horthy Miklós mellszobrát a budapesti Hazatérés temploma előterében, az egyházi ingatlan területén belül. Az eseményt ellentüntetés kísérte.

Az MRE 1998-as zsinati határozatában azt írta: a református egyház tulajdonában, illetve használatában levő létesítmények és területek hasznosításakor semmilyen formában nem zavarható az egyház tevékenysége, és nem sérthetőek hitelvei, tanításai és méltósága. "Így nem folytatható olyan tevékenység, amely nem egyeztethető össze az egyház erkölcsi elveivel és tanításával".

Kimaradt?