„Segítő szándékkal” telefonált be a magyar nagykövet a svéd köztévébe

A svédországi magyar nagykövet telefonon fejezte ki aggályait a svéd köztévé egyik műsorának Magyarországgal foglalkozó dokumentumfilmje miatt, amellyel kapcsolatban korábban Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár is helyreigazítást kért – írta a 444.hu. A nagykövet szerint szomorú dolog lenne, ha egy képviselet-vezető nem ajánlhatná fel a segítségét az újságíróknak.

Az SVT svéd közszolgálati televíziós csatorna október 23-án este Kobra című sorozata keretében egy 28 perces dokumentumfilmet mutatott be Magyarországról, a szélsőséges csoportokról, valamint a politikai helyzetről. A dokumentumfilmben Heller Ágnes filozófus is nyilatkozott, ami egy nyilvános üzenetváltáshoz vezetett közte és Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár között.

Kumin Ferenc hivatalosan is tiltakozott a svéd televíziónál a riportjuk miatt, mert kizárólag ellenzékieket szólaltattak meg, kormányzati véleményeknek viszont nem adtak helyet. Szerinte a riport egyértelmű lejárató céllal készült, ezért nemcsak helyreigazítást, hanem bocsánatkérést is vár a svéd köztelevíziótól – írta a 444.hu.

A műsor azonban Svédországban is téma maradt. A 444.hu szerint egyik olvasójuk számolt be arról, hogy Makkay Lilla svédországi magyar nagykövet másnap betelefonál az SVT1-hez, és a Kobra című kulturális műsor szerkesztőjét kereste, hogy jelezze aggályait.Erről az SVT1 is beszámolt egyik hírblokkjának végén. Rövid interjút is készítettek Kristofer Lundström szerkesztő-újságíróval, hogy mit szól mindehhez. Lundström igazán nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy egy nagykövet felkeresi a műsorával kapcsolatos észrevételeivel, azonban nem emlékszik arra, hogy ilyenre korábban lett volna példa. Szerinte ha egy diplomatának valami nem tetszik, akkor annak kifejtésére más fórumok vannak – tette hozzá a beszámoló.

Később Makkay Lilla nagykövet a 444.hu-nak egy üzenetben megerősítette, hogy tényleg telefonált a szerkesztőnek.

Azt írta, hogy "az egész Magyarországot rendkívül rossz színben feltüntető, egyoldalú, az elhangzott bírálatokkal szemben semmiféle ellenvéleményt nem közlő, a kritizáltakat meg nem szólaltató műsor után" felajánlotta a segítségét Kristofer Lundström szerkesztőnek, "ha újra Magyarországról készítene műsort, hogy az egyensúlyosabb, hitelesebb lehessen".

Kristofer Lundström a nagykövet szerint az ajánlatot elfogadta, és jelezte, hogy élni fog vele. "Magyarországon is szomorúnak és a szólásszabadság korlátozásának tartanánk, ha diplomaták közvetlenül nem nyilváníthatnának véleményt az országukat érintő, azt súlyosan sértő és érdekeit korlátozó tudósítások kapcsán, nem ajánlhatnának segítséget újságíróknak" – tette hozzá a nagykövet.

Makkay Lilla szerint egyébként Lundström a hírblokkban nem tett említést olyasmiről, hogy ilyen – mármint hogy egy nagykövet megossza az észrevételeit – korábban ne fordult volna elő.

"A program felelős szerkesztójét NEM az adás előtt (pedig tudtuk, mi várható, a 4 perces beharangozó már hetek óta letölthető volt) hívtam fel, hogy megpróbáljam befolyásolni, hanem utána, jelezve segítő szándékomat, hogy legközelebb több információja és forrása legyen, ha Magyarországról készít műsort" – írta még a nagykövet.

Kimaradt?