Felfüggesztett börtönt kapott a rendőrkorrumpáló román autós

Jogerősen két év, végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett börtönre ítélt a Szegedi Járásbíróság egy román autóst, aki megpróbált megvesztegetni két rendőrt Makón - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a járőrök október 5-én éjszaka állították meg a román autóst. A sofőrrel szemben a rendőrök azért intézkedtek, mert olyan ideiglenes forgalmi rendszám volt a gépkocsiján, amellyel kizárólag Németországban közlekedhetett volna.

A rendőrjárőrök közölték a vádlottal, hogy helyszíni bírságot fognak rá kiszabni. A férfi ezután egy húszeurós bankjegyet nyújtott a két rendőr felé, hogy engedjék el.

A bíróság a férfit bűnösnek mondta ki a vele szemben eljáró rendőrök kötelességének megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettében, és a felfüggesztett szabadságvesztés mellett négy évre kiutasította Magyarország területéről - tudatta a szóvivő.

Kapcsolódók

Kimaradt?