Soros támogatja Hillary Clinton indulását a 2016-os választáson
Soros György magyar származású amerikai pénzügyi befektető támogatja, hogy Hillary Clinton induljon 2016-ban az amerikai elnöki posztért: elvállalta, hogy társelnöke legyen a ReadyforHillary (Hillaryra készen) elnevezésű politikai akcióbizottságnak, amelynek célja előmozdítani Clinton indulását az elnökjelöltségért.
Erről a FoxNews amerikai tévécsatorna számolt be internetes oldalán csütörtökön.
Hillary Clinton - volt first lady és egykori külügyminiszter - eddig nem jelentette be, hogy indulna - 2008 után immár másodszor - a demokraták színeiben az elnöki posztért, amely 2016-ban Barack Obama második mandátumának lejárta után üresedik meg. Sokan úgy vélik azonban, hogy végül is versenybe száll.
A 83 éves Soros György egy közleményben bejelentette, hogy örömmel csatlakozik az akcióbizottságot támogató több mint egymillió amerikaihoz.
Az üzletember a mintegy 20 milliárd dolláros vagyonával idén szeptemberben a 19. volt a Forbes üzleti magazinnak az Egyesült Államok leggazdagabb embereit számon tartó négyszázas listáján.
A bankár, aki a demokrata párt régi támogatója, korábban egymillió dollárt adományozott a Barack Obama elnökjelölti kampányát segítő akcióbizottságnak.