Orbán Viktor: hadrendbe kell állítani csapatainkat

A miniszterelnök szerint Magyarország közeledik a valódi felszabadulás felé, ám a mindennapi élet szabadságának megvédéséhez a kormányoldal támogatóinak munkájára is szükség lesz. Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen a jövő év tavaszán esedékes parlamenti választásra utalva azt is mondta: "lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat", mint 2010-ben.

Orbán Viktor a fővárosi Hősök terén összegyűlt tömeg előtt kiemelte, hogy kormánya az elmúlt években a magyarok és a magyar szabadság érdekében hozott döntéseket; vitákat és összetűzéseket vállalt, és sorra meg is nyerte azokat. "Közeledünk a valódi felszabadulás, a mindennapi szabadságunk felé" - fogalmazott a kormányfő.

A szabadság értelme ugyanis nem pusztán az - folytatta -, hogy nincsenek itt a szovjetek, és Magyarország nem a KGST foglya. A szabadság értelme az, hogy "felszabadíthatjuk és felszabadítjuk a saját életünket" - idézte József Attilát. "Mi rendezzük be, mi döntünk róla önállóan, mások beleszólása nélkül és a saját felelősségünkre" - mondta.

Ezzel összefüggésben felidézte a 2010 óta hozott kormányzati intézkedéseket, amelyek szavai szerint olyan döntések voltak, amelyekhez senkitől sem kértek engedélyt, sem jóváhagyást, sőt a fél világ ellenére hozták meg őket.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a volt kommunisták mindig készen állnak arra, hogy Magyarországot átadják a gyarmatosítóknak. Már a rendszerváltás idején is szervezkedtek a külső erőkkel, hogy átjátsszák nekik az ország vagyonát és erőforrásait - tette hozzá, majd a portugál zöldpárti európai parlamenti képviselőre, Rui Tavaresre - a magyarországi alapjogokról szóló uniós jelentés szerzőjére - utalva úgy fogalmazott: "a pufajkát öltönyre, a tovarist Tavaresre cserélték".

A kormány azonban azt akarja, hogy az említett eredményeket ne lehessen újra elvenni a magyaroktól. A Hősök terén is azért gyűlt össze a tömeg a nemzeti ünnepen - folytatta -, hogy megmutassa, nem engedi, hogy ismét elvegyék a nyugdíjat, a fizetést, a gyedet, hogy ne dönthessék újra adósságba a családokat, a városokat, ne tehessék megint együtt tönkre Magyarországot, ne szolgáltathassák ki újra a spekulánsoknak, a bürokratáknak.

Orbán Viktor nyomatékosította, a jelenlegi kormánytöbbség és támogatói nem dugják homokba a fejüket, hiszen "látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek". A kabinet le fogja leplezni az összes hazugságot, hamisítást és az újabb trükkök százait - jelentette ki, majd köszönetet mondott a Békemenetnek - amelynek résztvevői a mostani nemzeti ünnepen is felvonultak - a "gyarmatosítási kísérlet" visszaveréséért.

"Nincs okunk kapkodni, de lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, éppen úgy, ahogyan 2010-ben tettük. Készülődjetek, most befejezhetjük azt, amit '56-ban elkezdtünk. Mindenkire szükség lesz" - buzdította a Hősök terén összegyűlt hallgatóságát a kormányfő a jövő év tavaszán esedékes parlamenti választásra utalva.

Az 1956-os forradalomra utalva Orbán Viktor azt mondta: október 23-án az egész szabad világ kalapot emel, és meghajtja fejét Magyarország és a magyarok előtt, akik nyílt harcot indítottak a megszállók és a kommunista rendszer ellen, amely akkoriban félelemben tartotta az egész szabad világot. Hangsúlyozta, hogy a magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan.

Beszédében figyelmeztetett azonban arra is, hogy a magyar szabadságnak nemcsak hősei voltak, hanem árulói is. "Az összes forradalmunkat külföldről verték le", és mindig voltak olyanok - "muszkavezetők, pufajkások, vörösbárók - mikor mi volt éppen a világdivat", akik segítették a külső ellenséget - hangsúlyozta.

A kormányfő a szavait azzal zárta, hogy ahogyan 1956-ban, úgy most sincs középút: "vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok". Aki nem a szabadságot választja a saját erejéből, annak a szolgaság lesz a végzete, "hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - mondta.

A hallgatóság - amelyben sokan tartottak magasba magyar és székely zászlókat, az 56-os forradalom jelképét, a lyukas zászlót, valamint helységnévtáblákat - megtöltötte a Hősök terét, a résztvevők még az Andrássy úton is álltak, egészen a Rippl-Rónai utcáig. A tömeg túlnyomó része a Békemenette érkezett a Hősök terére. A szervezők három kivetítőt is felállítottak: a Bajza utcánál, a Kodály köröndön és a Terror Házánál, amelyek előtt több százan kísérték figyelemmel a kormányfő beszédét. Az MTI tudósítói semmilyen atrocitást, provokációt nem tapasztaltak.

Kimaradt?