Zsidókat mentő arabot tüntetne ki Izrael

Most először szeretné kitüntetni Izrael azt az arab származású férfit, aki a holokauszt idején zsidókat segített, köztük egy Boros Anna nevű nőt mentett meg. A posztumusz díjazott férfi családja viszont nem akarja átvenni a díjat, mert utálják Izraelt, noha a zsidó vallást tisztelik, írja a Daily Mail alapján az Index.

Dr Mohamed Helmy, az egyiptomi származású orvos Berlinben bújtatta Boros Annát a második világháború alatt. A legmagasabb, nem zsidóknak is odaítélhető izraeli kitüntetésről, a „Világ Igazai” díjról döntő Jad Vasem intézet szerint Helmy az életét kockáztatta és más zsidóknak is segítséget nyújtott.

„Ha akármelyik másik ország ajánlotta volna fel ezt a díjat, örömmel elfogadnánk. De Izraeltől nem. Mindazonáltal tisztelem a zsidóságot mint vallást, és tisztelem a zsidókat is. Az iszlám elismeri a zsidó vallást mint egy utat a mennybe” – mondta Helmy leszármazottja.

„Dr Helmy mindent megtett értem és örökké hálás leszek neki" – mondta Boros a háború után. A náci Németország összeomlása után Helmy Berlinben maradt és itt házasodott meg. 1982-es halála előtt a rokonai többször meglátogatták, beleértve azt a leszármazottját is, aki most visszautasította a díjat.

Kimaradt?