Kitoloncolják Egyiptomból a szíriai menekülteket

A szíriai menekültek letartóztatásával és erőszakos visszatoloncolásával vádolta meg Egyiptomot csütörtökön az Amnesty International.

„Egyiptom jogellenesen toloncolja vissza a 2011 márciusában kezdődött szíriai konfliktus szíriai és palesztin menekültjeinek százait" - hangsúlyozta közleményében a nemzetközi emberi jogi szervezet, külön elítélve a gyermek menekültek őrizetbe vételét és a családok szétválasztását a visszatoloncolások során.

„Szánalmas, ahogy Egyiptom képtelen teljesíteni nemzetközi kötelezettségét a leginkább veszélyeztetett menekültek védelme terén" - vélekedett Serif Elsayed Ali, az Amnesty menekültjogi vezetője.

„Ahelyett, hogy megadnák a legszükségesebb támogatást a szíriai menekültek számára, az egyiptomi hatóságok nem győzik kitoloncolni őket" - tette hozzá.

Közleménye szerint az emberi jogi szervezet aktivistái látogatást tettek egyebek közt az alexandriai rendőrkapitányságon, ahol szeptember 17-e óta tartják őrizetben egy Szíriából érkezett család egyéves ikreit, egy kilencéves aleppói (észak-szíriai) kisfiút pedig - akit egy bevándorlókkal teli hajón vettek őrizetbe - letartóztatásba helyeztek, négy napon át megakadályozva, hogy találkozzon az anyjával.

Ügyvédek azt mondták az Amnesty Internationalnek, hogy az egyiptomi hatóságok nem engedték, hogy jogi védelmet biztosítsanak a szíriai menedékkérőknek, miközben azok az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) képviselőivel sem vehették fel a kapcsolatot. Az ügyvédek tudomása szerint az egyiptomi hatóságok legalább két alkalommal csoportosan toloncoltak vissza Damaszkuszba szíriai menekülteket.

Egyiptomba eddig több mint 100 ezer szíriai menekült érkezett, akiknek egy része túlzsúfolt bárkákon megpróbál továbbjutni Európába.

Kimaradt?