Tabajdi: az alapszerződés lényegében védhatalmi státust jelent

A Magyarország és Románia közötti alapszerződés gyakorlatilag védhatalmi státust ad Magyarországnak a Románia területén élő magyarság fölött - írja pénteki közleményében Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti (EP-) küldöttségének vezetője, aki szerint feszültséget okoz a román-magyar viszonyban a Tőkés László ellen indított eljárás.

A volt királyhágómelléki református püspököt, a ma szintén EP-képviselő Tőkést Romániában meg akarják fosztani állami kitüntetésétől, mert a nyáron azt mondta, Magyarországnak védhatalmi státust kellene vállalnia ez erdélyi magyarság fölött, akárcsak Ausztriának az olaszországi dél-tiroli kisebbség fölött.

Tabajdi szerint a román és a magyar nép jószomszédi kapcsolata azt igényli, hogy a román szociáldemokrata kormány tanúsítson önmérsékletet, és zárja le a Tőkés László ellen folytatott méltatlan eljárást. A szocialista politikus szerint e nélkül is éppen elég nagy a feszültség a két ország között "a román és magyar szélsőséges-nacionalista erők tevékenysége miatt".

"A román nép nem feledheti Tőkés László elvitathatatlan történelmi érdemeit az 1989-es romániai forradalom kirobbantásában. Bár alapvetően más a felfogásom a kisebbségpolitikáról, nemzetpolitikáról, sok esetben nem értek egyet Tőkés László emberi hozzáállásával, méltánytalannak és megalapozatlannak tartom azonban az ellene folyó eljárást" - áll ki a parlamenti patkó másik oldalán ülő Tőkés védelmében Tabajdi. A néppárti politikus kijelentései ráadásul szerinte el sem érik azt a szintet, ami miatt meg kellene fosztani őt a Románia Csillaga lovagi fokozatától.

"A feszültséget nem növelni, hanem csökkenteni kellene, amely alapja a normális magyar-román együttélésnek. A romániai magyarok érdekében megbékélésre kész demokratikus pártok együttműködésére van szükség mind Magyarországon, mind Romániában" - szögezi le a szocialista politikus, aki az EP kisebbségekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának elnöke is egyben.

A politikus azt írja, annak idején egyik szerzője volt a Magyarország és Románia között kötött alapszerződésnek, amely szerinte lényegében tartalmazza a Tusnádfürdőn idén elhangzott követeléseket, biztosítja Magyarország anyaországi jogosítványait, kvázi védhatalmi státusát a romániai magyarság érdekében. Fontos az is, hogy az alapszerződés nem zárja ki a kisebbségek kollektív jogait, valamint a különböző autonómiaformákat - húzza alá Tabajdi.

"Az alapszerződésben foglaltak betartása, valamint a magyar és román demokratikus pártok együttműködése hozzájárulna az évszázados konfliktusok utáni megbékéléshez, a közép-európai régió közös európai jövőjéhez. Fontos lenne, hogy a magyar-román viszonyt ne a jövő évi romániai elnökválasztás határozza meg" - zárja közleményét az MSZP EP-küldöttségének vezetője.

Kimaradt?