Meghalt Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke

Az éjjel meghalt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke - jelentette csütörtök reggel a Le Soir című belga lap internetes kiadása, az EPP-től származó közlésre hivatkozva.

A 77 éves korában elhunyt flamand kereszténydemokrata politikus súlyos betegsége miatt kedden Joseph Daul francia politikusra, az EPP európai parlamenti frakcióvezetőjére ruházta át az Európai Néppárt elnöki teendőinek ellátását.

Martens 1979 és 1992 között csaknem folyamatosan - 1981-ben nyolc hónapos megszakítással - kormányozta Belgiumot, összesen kilenc különböző összetételű kormány élén. Miniszterelnöki tevékenységének nagy részére a belgiumi népközösségek - a holland nyelvű flamandok és a francia ajkú vallonok - közötti feszültség kiéleződése nyomta rá a bélyegét. E feszültség miatt gyakorlatilag képtelenség volt stabil koalíciókat összeállítani, "ahányszor eleredt az eső, annyiszor bukott a kormány" - járta a szólás akkoriban.

Martens vezetése alatt a kereszténydemokrata, jobbközép irányultságú Európai Néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb európai "politikai család" szerepére tett szert. Ennek a jelentősége azzal párhuzamosan növekedett, ahogyan az Európai Parlament egyre komolyabb szerepet kapott az unió intézményrendszerén belül.

Martens az elmúlt években egyre többet betegeskedett, idén augusztus végén keringési problémákkal szállították kórházba.
 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?