Valóban megvalósítható 9 hónapon belül az izraeli-palesztin béke?

A palesztin vezetés 9 hónapon belül békemegállapodást akar kötni Izraellel, és a nemrég újrakezdett tárgyalások sikerességében érdekelt - közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök az ENSZ-közgyűlésen tartott beszédében csütörtökön.

Abbász a tárgyalások elkötelezettjének nevezte magát, azonban hangsúlyozta, hogy a palesztinok nem fogadnak el egy átmeneti vagy ideiglenes megoldást, amely aztán később "örök érvényűvé válik".

Ugyanakkor Abbász bírálta a zsidó államot, és elítélte a zsidó telepek építését az elfoglalt területeken. A palesztin elnök azt mondta, hogy ezek jelentik a békéhez vezető út legnagyobb akadályát és arra kérte a vezető hatalmakat, hogy segítsenek véget vetni a telepek további építésének.

"Az idő fogy, a béke számára nyitva álló ablak záródik és a lehetőségek csökkennek" - fogalmazott a júliusban amerikai közreműködéssel felélesztett izraeli-palesztin béketárgyalások kilátásairól a palesztin elnök.

"Úgy tűnik, hogy a tárgyalások jelenlegi fordulója az utolsó esély egy igazságos béke megvalósítására" - tette hozzá Abbász, aki első ízben lépett a világszervezet szónoki emelvényére a Közgyűlés által tavaly - az Egyesült Államok és Izrael tiltakozása ellenére - "nem tagállami" státusúnak elismert Palesztin Állam képviseletében.

Abbász hangsúlyozta, hogy a palesztinok ENSZ-beli státusának emelkedése nem jelenti Izrael "delegitimációját", ugyanakkor azt is sürgette, hogy a zsidó állam mondjon le "túlzó biztonsági ürügyeiről és kényszerképzeteiről".

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn a Fehér Házban találkozik majd Barack Obama amerikai elnökkel, kedden pedig fel fog szólalni a Közgyűlés általános vitájában. Abbász szerdán folytatott eszmecserét Obamával.

Izraelben megoszlanak a vélemények Abbász ENSZ-közgyűlésbeli beszédéről. Az izraeli delegációt vezető Juvál Steinic hazugsággal vádolta meg Mahmúd Abbász palesztin elnököt, és kiábrándítónak nevezte az ENSZ-közgyűlésben elmondott csütörtöki beszédét, de Seli Jahimovics, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezetője mérsékeltnek és reménykeltőnek ítélte Abbász szavait. „Szerintem nem a béke beszéde volt. A terror elítélése helyett a terror ellen küzdőket bélyegezte meg" - mondta Juvál Steinic, Benjámin Netanjahu miniszterelnök keményvonalas bizalmasa a The Times of Israel című, angol nyelvű honlapnak az Abbász-beszédről. A delegáció vezetője elsősorban Izrael zsidó államként való el nem ismerése miatt nevezte kiábrándítónak az elhangzottakat. "Ahelyett, hogy elismerte volna Izrael létjogosultságát a zsidók államaként, Izrael megteremtéséről mint a palesztin katasztrófáról, 'nakbáról' beszélt" - közölte. A csalódott Steinic szerint Abbász "meg sem említette, meg sem köszönte az általunk megtett fontos gazdasági lépéseket, helyette folytatta az Izrael elleni támadásokat. Nem láttunk semmiféle változást a Palesztin Hatóság vezetőjének hangvételében" - vélekedett a jelenleg a stratégiai ügyek és nemzetközi kapcsolatok minisztereként is dolgozó politikus. Steinic azzal is megvádolta a palesztin vezetőt, hogy "hazudik a világnak, amikor azt állítja, hogy 1948-ban és 1967-ben Izrael támadta meg a palesztinokat. Az igazság ennek az ellenkezője". Az izraeli ellenzéket és a szociáldemokrata Munkapártot vezető Seli Jahimovics viszont az Abbász-beszéd után felszólította Netanjahut, hogy válaszul többet tegyen a béke érdekében. Abbász "mérsékelt megjegyzései elősegítik az óvatos derűlátást, hogy a párbeszéd új korszakába lépünk, amely a megegyezéshez vezethet" - írta közleményében.

Kimaradt?