Kis híján abszolút többséget szereztek Merkelék

Az Angela Merkel vezette konzervatívok győztek a németországi parlamenti (Bundestag-) választáson, és csupán öt mandátummal maradtak el az abszolút többségtől a hétfő hajnalban kihirdetett előzetes hivatalos végeredmény szerint.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg, ez 311 mandátumot jelent a 630 fős Bundestagban. Az abszolút többséghez - 316 mandátumhoz - 42,5 százalék kellett volna. A CDU/CSU 23 éve, 1990 óta a legjobb eredménnyel nyerte meg a választást, a pártszövetség akkor 43,8 százalékot szerzett. A konzervatívok a legutóbbi, 2009-es választáson 33,8 százalékkal végeztek az első helyen, az a második legrosszabb eredmény volt az uniópártok történetében.

A CDU/CSU 2009 óta a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kormányzott, amely a vasárnapi választáson 4,8 százalékot szerzett, és így 64 év után kiesett a szövetségi gyűlésből. Az FDP a legtöbb kormányzati tapasztalattal rendelkező német párt, eddig 52 évig volt kormányon, többnyire a konzervatívok koalíciós partnereként, és 2009-ben még rekordnak számító 14,6 százalékot ért el.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a szavazatok 25,7 százalékát nyerte el, képviselőcsoportjuk 192 fős lesz. A 150 éve alapított párt javított a négy éve 23 százalékon elért történelmi mélyponthoz képest. A Baloldal 8,6 százalékot szerzett a 2009-es 11,9 százalék után, és 64 képviselőt küldhet a Bundestagba. A Zöldek is gyengültek, a 2009-es 10,7 százalékkal szemben 8,4 százalékos eredményt értek el, ami 63 mandátumot jelent.

Stabil parlamenti többségre van szükség a kormányzáshoz - jelentette ki Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke vasárnap este Berlinben. A Bundestagba bekerült pártok vezetőinek az országos közszolgálati televíziókban (ARD, ZDF) sugárzott fórumán Merkel hangsúlyozta: a hivatalos előzetes végeredmény kihirdetéséig a konzervatívok nem találgatnak arról, hogy milyen összetételű kormány alakulhat. Az azonban biztos, hogy kisebbségi kormány nem lesz. "Nem játszunk va banque-ot" (nem teszünk fel mindent egy lapra) - mondta Merkel.

Más párt nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt. A bejutásra leginkább esélyesnek tartott euroszkeptikus Alternatíva Németországnak (AfD) a szavazatok 4,7 százalékát szerezte meg. Az 5 százalék alatti eredményt elérő pártokra adott szavazatok aránya kiugróan magas, 15,8 százalékos, így rendkívül alacsonyra süllyedt az a szavazatarány, amelyet elérve a konzervatívok abszolút többséget szerezhettek volna (42,5 százalék).

Összesen 44,3 millióan szavaztak, a választási részvételi arány 71,5 százalékos volt, 0,8 százalékponttal emelkedett a 2009-es történelmi mélyponthoz, 70,8 százalékhoz képest.

Az uniópártok vezető testületei hétfőn értékelik a választási eredményeket. Várakozások szerint felkérik a szociáldemokratákat a koalíciós tárgyalások megkezdésére. A CDU/CSU legutóbb a 2005-2009-es ciklusban kormányzott együtt az SPD-vel, a kancellár akkor is Angela Merkel, a CDU elnöke volt.

Az Európai Néppárt elnöke gratulált Merkelnek győzelméhez. Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke nyilatkozatban gratulált Angela Merkel német kancellárnak a vasárnapi németországi parlamenti választásokon aratott győzelméhez. Wilfried Martens "fantasztikus" eredménynek nevezte a jobbközép európai néppárti pártcsaládhoz - az Európai Parlament legnépesebb frakcióját adó tömörüléshez - tartozó német kereszténydemokrata és keresztényszociális párt (CDU/CSU) eredményét. A nép bizalmat szavazott Angela Merkelnek és a kereszténydemokratáknak az ország további vezetéséhez - írta. A választások kimenetele ugyanakkor nem csupán Németország, hanem egész Európa szempontjából is fontos - tette hozzá az EPP-elnök. "Angela Merkel a gazdasági válság során erős kezű, szilárd vezetőnek bizonyult azon erőfeszítések közepette, amelyek azt célozzák, hogy visszavezessük Európát a felvirágzás útjára" - fogalmazott Wilfried Martens, aki szerint Merkel szerepe továbbra is "létfontosságú" lesz a válságból való európai kilábalás folyamán.

Kimaradt?