Nem tudott megegyezni az MSZP és a Demokratikus Koalíció

Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.

A volt miniszterelnök újságíróknak ugyanakkor azt mondta: nyitottak arra, hogy a választásokig hátralévő nyolc hónapban ez a helyzet megváltozhat, és akár az utolsó pillanatban is tető alá hozható valamilyen - az egyéni körzeteket érintő - megállapodás.

Gyurcsány Ferenc - miután az MSZP és a DK vezetői egy órán át tárgyaltak a szocialista párt Jókai utcai székházában - elmondta: az MSZP az általuk igényelt kilenc helyett négy, valószínűleg nem nyerhető választókerületet adott volna át a DK-nak, és minden 25. listás helyet. Ez egy "mérsékelt" választási eredmény esetén kéttagú DK-frakció létrejöttét jelenthette volna a kétszáz fős parlamentben - ismertette.

A DK-elnök elmondása szerint a szocialisták kikötötték volna, hogy ő sem egyéniben, sem listán nem indulhat a választáson. Kifogásokat fogalmaztak meg a DK többi vezetője, így Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Varju László ellen is - fűzte hozzá. Azt is feltételül szabta volna az MSZP, hogy a DK nem képviselheti önállóan a politikáját azokban a kérdésekben, ahol az eltér a szocialistákétól és az Együtt-PM szövetségétől. "Azokon a pontokon, ahol mi mást gondolunk Magyarországról, fogjuk be a szánkat. Ez egy nagyon nehéz teher lenne" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, az arányos képviselet elvét javasolták, amikor 66:9 arányban osztották volna fel a választókerületeket az MSZP és a DK között, a szocialisták azonban elutasították.

Bírálta azt is, hogy a szocialisták egyoldalú vétójogot szerettek volna a DK jelöltjeivel kapcsolatban. "Hogy úgy alkossunk közös listát, hogy nem képviselhetjük a politikánkat, vezetőink nem lehetnek rajta a listán, és hogy a másik fél egyoldalú vétót kap, az olyan megalázó, alávetett helyzetet eredményezne, ami nem elfogadható" - jelentette ki.

Kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta, biztos abban, hogy ha a DK önállóan indul a választáson, átjut az 5 százalékos küszöbön, és nemcsak közjogi, hanem politikai értelemben is működőképes, 6-8 tagú frakciója lesz.

A DK-nak a 106 választókerületből 80-ban van meg a jelöltje, de arra számítanak, hogy az összes körzetben el tudnak indulni - közölte Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, tudja, hogy a külön indulás érdemben rontja az ellenzék választási esélyeit, de ez közös felelősség, ők pedig a megegyezésre törekedtek a szocialistákkal.

Jelezte azonban, fenn kell tartani a lehetőségét annak, hogy a demokratikus ellenzéki pártok jelöltjei akár az utolsó pillanatban is visszalépjenek az esélyesebb javára.

Mesterházy Attila augusztus végén, a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel kötött - közös egyénijelölt-állításról, de különlistás indulásról szóló - megállapodás után jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjával. Előbbi kettővel meghiúsult a választási együttműködés, Fodor Gáborral pedig kedd délelőtt tárgyal a szocialista párt vezetése.    

Kimaradt?