Felmérés: a Fidesz kicsit erősödőtt, az MSZP nem

A Fidesz–KDNP az elmúlt időszakban tovább tudta növelni előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az augusztus végén készített kutatás szerint az előző hónapokhoz képest a kormánypártok szavazóinak tábora kismértékben nőtt, a többi parlamenti párt támogatottsága viszont alig változott.

Jelenleg a teljes népesség 27 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re. A legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP támogatottsága május óta nem változott, jelenleg is 13 százalékon áll. A Jobbikra 7 százalék, az Együtt 2014-PM-re 4 százalék voksolna. Nem változott a kisebb pártok támogatottsága: az LMP-re 2, a Demokratikus Koalícióra 1 százalék, más pártokra 2 százalék szavazna.

A biztos szavazó pártválasztók körében is nőtt a kormányzó pártok előnye. A Fidesz ebben a körben június óta 49-ről 50 százalékra növelte támogatóinak arányát, míg az MSZP és a Jobbik támogatottsága kismértékben (23, illetve 12 százalékra) csökkent. Az Együtt-PM-re továbbra is a biztos szavazók 8 százaléka, az LMP-re 3, a Demokratikus Koalícióra 1 százaléka voksolna. Egyéb pártok támogatottsága 3 százalékos a biztos szavazó pártválasztók körében.

A Századvég szerint a választási aktivitás a korábbi hónapokban mértekhez képest kismértékben emelkedett. Augusztusban a választókorúak 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne az azon a héten vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. A pártszimpátiájukban bizonytalanok teljes népességbeli aránya enyhén csökkent, jelenleg a választókorúak 44 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

A Századvég augusztus 23. és 28. között végzett telefonos kérdőíves közvélemény-kutatása során ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg CATI-módszerrel.

Kimaradt?