Gyurcsányékat zsidózta Budapest főpolgármestere

Tarlós István, Budapest főpolgármesterének száját nem első alkalommal hagyta el olyan mondat a zsidók kapcsán, amitől az ország felkapta a fejét. Ezúttal a HírTV Magyarország élőben című adásában, Gyurcsány Ferenc pártja kapcsán fogalmazott  kétes hangnemben.

A főváros hajléktalanokkal kapcsolatos szabályozásairól beszélve így fogalmazott: „Én is olvastam ma a... hogy hívják a Gyurcsány-féle formációt? Demokratikus Koalíció, ugye? Gy. Németh Erzsébet egykori fővárosi szocialista képviselőtársam nyilatkozott, és egy idézettel kezdte a nyilatkozatát, hogy 'boldog, aki a nyomorultra gondol, a veszedelem napján megmenti azt az Úr'. A Zsoltárok Könyvéből idézett. Most egy dolog, hogy nekik ha felcsapják időnként a Bibliát, miért mindig az Ószövetségnél nyílik kizárólag ki, de most erről nem akarok semmit sem mondani”.

Miután a műsorvezető nem tett megjegyzést, úgy folytatta, gyakrabban lapozza az Újszövetséget, de „mi is olvassuk az Ószövetséget.” Gurcsány Ferenc egy korábbi bakija kapcsán pedig azt mondta: „Rosszul alkalmaznak ötletszerűen kiollózott idézeteket, hát így jár az, aki egy darabig bérmálkozik, meg aki a mi megváltónkat a rabbik előtt nevezi megváltónak, annak talán ritkábban kellene ötletszerűen ollóznia a Bibliából, de ez az ő gondjuk”.

A Demokratikus Koalíció kiadott közleményében úgy fogalmaztak a párt tagjai, „Úriember nem zsidózik, a többinek pedig tilos”, egyúttal tisztázva az Ószövetség ügyét is: „A niceai zsinat i.sz. 325-ben a kereszténység szent könyvei sorába iktatta az Ószövetség könyveit is, köztük a Zsoltárok könyvét.”

„Nevetségesnek és szánalmas próbálkozásnak tartom az Ószövetségről tegnap, a HÍR TV-ben általam mondottak nagyon is erőltetett félremagyarázását. Természetesen a kommentekhez kapcsolt szándékról szó sem volt, az ilyen kommentálások csakis a keresztény Biblia és a keresztény liturgia ismeretének teljes hiányán alapulnak” – reagált közleményben a vádakra Tarlós István főpolgármester.

Korábban egy botrányos utcaátnevezés kapcsán mondta azt, hogy ”Nem Tormay Cécile támogatta a numerus clausust, hanem az általa vezetett nőegylet. Az írónőt Nobel-díjra is jelölték, ezek szerint mindazok antiszemiták voltak, akik felterjesztették?”, de már zsidó ifjúsági szervezetet is lakoltatott ki, meglehetősen kétes okokból. Tarlós egyéb gorombaságokat is magáénak tudhat, egy alkalommal az ATV műsorvezetőjét, Kálmán Olgát sértegette az egyre megismételt kérdései miatt, mondván: „Ezt általában 90-es IQ felett meg szokták érteni. Hogy ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe.”

Kimaradt?