Súlyos tömegbaleset volt Budapest közelében péntek hajnalban

Tömegbaleset történt pénteken kora reggel a magyarországi M5-ös autópályán. A szerencsétlenség három halálos áldozata mellett 33 személy, köztük 4 gyerek sérült meg - közölte a Magyar Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.

Nagy Zsófia a sérültekről elmondta, hogy 18-an súlyos, 15-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek. A tizenhét autóval és két helikopterrel helyszínre érkező mentők 29 embert vittek kórházba.

A katasztrófavédelem Pest megyei szóvivőjének tájékoztatása szerint egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó karambolozott. Spitz Alexandra elmondta, hogy a mikrobuszokban ülők közül hármat és a kamion sofőrjét a Dabasról és Budapestről kiérkező tűzoltóknak ki kellett vágniuk a járművekből.

Az MTI fotói szerint a kamion bolgár rendszámú volt.

A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé a tömegbaleset miatt - közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök. A pályazár miatt már az autópálya Csongrád megyei szakaszán is torlódásra kell számítani.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között. Az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták.

Már Szegednél érdemes kerülőútvonalat választani az M5-ös autópályán Budapest felé tartóknak az Ócsa és Gyál között pénteken kora reggel történt tömegbaleset miatt  kialakult torlódás miatt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Jászai Linda elmondta, hogy az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalának lezárása miatt már a sztráda Csongrád megyei szakaszán is torlódásra kell számítani. A főhadnagy azt tanácsolta a Szeged felől Budapest felé közlekedő autósoknak, hogy – az M5-ös autópályát kihagyva - kerüljenek az 55-ös úton Baja felé, a Dunaföldvár-M6-os autópálya útvonal irányába. Az M43-as autópályán érkezők pedig a 47-es út csomópontjánál lehajtva menjenek Hódmezővásárhelyig, onnan a 45-ös úton a Szentes-Kunszentmárton-Szolnok útvonalon, majd a 4-es úton a főváros felé.

Az ORFK honlapja szerint a rendőrség már a teljes járműforgalom elől lezárta Lajosmizsénél az M5-ös autópálya Budapest felé vezető szakaszát. A forgalmat az 5-ös útra terelik.

Kimaradt?