Női alsóneműs Putyin-képeket foglalt le az orosz rendőrség

Nem részletezték a rendőrök, hogy milyen törvény alapján jártak el, de egy szentpétervári galériában lefoglaltak egy Vlagyimir Putyint és Dimitrij Medvegyevet női alsóneműben ábrázoló képet.

A hatóságok ugyanakkor elvitték az orosz ortodox egyház fejét tetovált felsőtesttel ábrázoló képet is, illetve két másik képet, amik két olyan képviselőt parodizáltak, akik megszavazták a „melegpropaganda" elleni törvényt.

A rendőrség arra hivatkozva vette le a két lakásból álló galéria képeit, hogy azokat illegálisan állították ki. Ennél többet nem mondtak, az viszont biztos, hogy Oroszországban hatósági személy elleni izgatás miatt egy évre lehet börtönbe kerülni.

Az egyik képen Putyint testhezálló kombinéban ábrázolják miközben Medvegyev haját fésüli, aki bugyit és melltartót visel. Vitalij Mironov, Szentpétervár alpolgármestere, akinek arca egy szívárványszínű zászló mellett látható, közölte, hogy szerinte a képek elfogadhatatlanok és „kifejezetten pornográf jellegűek".

A galéria tulaja, Alexander Donszkoj azt mondta, hogy a hatóságok bezárták a helyet, és nem adtak magyarázatot arra, hogy miért foglalták le a képeket. „Ez egy illegális lépés volt. Nem kaptunk formális értesítést a hely bezárásáról" - mondta Donszkoj.

Kimaradt?