Washington szerint Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be

Tagadhatatlan, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be, és kevés a kétség afelől, hogy ezt a szíriai kormány tette – jelentette ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

Carney szerint Barack Obama amerikai elnök mérlegeli, hogy mi legyen a megfelelő válasz a vegyi fegyverek alkalmazására, de még nem döntött. Az elnöki szóvivő nem említett határidőt azzal kapcsolatban, hogy Obama mikor hozza meg döntését, és erről nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni.

Az Indonéziában tartózkodó Chuck Hagel védelmi miniszter úgy fogalmazott: “Az Egyesült Államok a szíriai helyzettel kapcsolatban minden lehetőséget mérlegel. Együttműködünk szövetségeseinkkel és a nemzetközi közösséggel”. A Hagel által használt megfogalmazás szerint az Egyesült Államok lépései – ha lesznek ilyenek – “összhangban állnak majd a nemzetközi közösséggel, és a jogi indokoltság keretein belül lesznek”.

Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy noha az elnök döntését előkészítő hivatalos személyek tudatában vannak az ügy sürgősségének, a kormány nem szabott határidőt a döntés meghozatalára.

Az időtényezővel kapcsolatban Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy “minden óra” fontos a Szíriában tartózkodó ENSZ-ellenőrök által elvégzendő munka szempontjából. Elmondta, hogy a szakemberek, akikre a nap folyamán eddig be nem azonosított orvlövészek támadtak, „nagyon értékes” bizonyítékokat gyűjtöttek a Damaszkusz környéki múlt heti állítólagos vegyifegyver-támadás helyszínén.

Ban elmondta, utasította Angela Kanét, az ENSZ leszerelésügyi főbiztosát, hogy mind a szíriai kormánynál, mind az ellenzék képviselőinél „erőteljesen tiltakozzon” az ellenőrök konvoját ért támadás miatt.

Kerry: ez megbocsáthatatlan

A vegyi fegyverek szíriai bevetése tagadhatatlan és megbocsáthatatlan – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter Washingtonban.

Az amerikai diplomácia vezetője szerint Szíriában a vegyi eszközök nagyszabású és válogatás nélküli bevetése történt, amit „erkölcsi szemérmetlenségnek” minősített, és sürgette az elkövetők felelősségre vonását. „Olyan fegyverek nagyszabású és válogatás nélküli alkalmazásáról van szó, amelyekről a civilizált világ már régóta úgy döntött, hogy soha többé nem szabad alkalmazni őket, és ezt a meggyőződést olyan országok is osztják, amelyek ezen kívül kevésben értenek egyet” – mondta.

Kerry hangsúlyozta, hogy minden országnak ki kell állnia a nemzetközi jog által tiltott vegyi fegyverek bevetése miatti felelősségre vonás mellett. Emlékeztetett arra, hogy Barack Obama elnök prioritásként tekint a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozására, és hogy figyelmeztette az Aszad-rezsimet: következmények nélkül nem lehet megsérteni a nemzetközi normákat.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy miközben az elkövetkező napokban folytatódik majd a pótlólagos bizonyítékok gyűjtése és értékelése, az eddigi információk arra utalnak, hogy “Szíriában vegyi fegyvereket alkalmaztak”. Mint mondta, “tudjuk, hogy ezen vegyi fegyverek felett a felügyeletet a szíriai rezsim gyakorolja” és Damaszkusz rendelkezik az ilyen támadások végrehajtásához szükséges rakétákkal is.

Kerry a legutóbbi vegyi támadás eltussolásának kísérletével és a bizonyítékok módszeres megsemmisítésével vádolta meg Damaszkuszt, amely – miközben öt napon át feltartóztatta az ENSZ ellenőreit – folyamatosan ágyúzta az incidens helyszínét. Az amerikai külügyminiszter szerint a szíriai rezsim túl későn adta meg a munkához való engedélyt a világszervezet szakérőinek. Kerry szerint az ellenőrök elleni támadás tovább rontott a szíriai rendszer szavahihetőségén.

Kapcsolódók

Kimaradt?