Új katasztrófától tartanak Fukusimában

A fukusimai sugárszennyezett víz szivárgása miatt elhalasztották a két éve várt, és szeptember elejére tervezett próbahalászatot a megrongálódott atomerőműhöz legközelebb fekvő nagyváros halászai, miközben az atomipart felügyelő hatóságok újabb katasztrófasorozattól tartanak.

A Fukusima-1 atomerőműhöz legközelebbi, tőle délre fekvő nagyváros, Ivaki halászai a nukleáris baleset, 2011 márciusa óta szüneteltették a halászatot. Úgy tervezték, hogy két és fél év után, szeptember 5-én tartják meg az első próbahalászatot, hogy beméressék a kifogott halakban a sugárfertőzés mértékét. A fukusimai atomerőműből érkező riasztó hírek miatt azonban úgy döntöttek, hogy mégsem hajóznak ki a tengerre.

"Úgy gondoljuk, hogy ez ésszerű döntés, hiszen nap mint nap hallunk azokról a problémákról, amelyek sugárszennyezett víz tengerbe való szivárgás miatt adódnak" - közölte Jabuki Maszakau, az ivaki halászszövetség elnöke.

A Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO kedden közölte, hogy mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el egy tartályból a Fukusima-1 atomerőműben. A kifolyt víz sugárszennyezettsége oly magas, hogy a mellette álló ember egy óra leforgása alatt akkora sugárdózist kapna, amely ötszörösen meghaladná az atomerőműben dolgozókra vonatkozó egyéves határértéket.

A japán atomipart felügyelő hivatal (NRA) az atombalesetek hétfokozatú, úgynevezett INES-skáláján hármas szintűnek minősítette az esetet, ami "súlyos incidens" jelent. Ez a legsúlyosabb üzemzavar azóta, hogy 2011. végén sikerült úgynevezett "hidegleállás" állapotába hozni a nyolc hónappal korábban, március 11-én történt földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű három reaktorát.

„Ez az, amitől a leginkább tartottunk”

A történtek miatt megkongatta a vészharangot Tanaka Sunichi, az NRA elnöke. Tanaka attól tart, hogy az atomerőmű területén lévő víztartályok egymás után elkezdenek majd szivárogni, vagyis a kedden észlelt folyás egy új katasztrófa kezdetét jelentheti.

"Ez az, amitől a leginkább tartottunk. Ébereknek kell lennünk. Feltételeznünk kell, hogy ami egyszer megtörtént, az megismétlődhet, és fel kell készülnünk több ilyen esetre" - figyelmeztetett Tanaka, s hozzátette, hogy ebben a helyzetben nem szabad tétovázni.

A Tepco több száz hasonló acéltartályt helyezett el az atomerőmű területén, hogy bennük tárolja a tönkrement reaktorokból kiszivattyúzott radioaktív vizet, illetve az erőmű reaktoraiba és a turbinacsarnokaiba bekerült szennyezett talajvizet.

A kedden észlelt szivárgás volt az ötödik ilyen eset, de az eddigi legsúlyosabb. Feltételezik, hogy a víz az acéltartály megrepedt varratain át távozott. A tartályok állapotát naponta kétszer figyelik az erőművi alkalmazottak, de szemlátomást mit sem törődtek a bennük lévő víz szintjével, nem vették észre ideje korán, hogy tócsa keletkezett az egyik tározó alatt, ráadásul nyitva hagyták az őket körülvevő betonkerítés szelepjét, így 300 tonna víz feltehetően hetek alatt észrevétlenül folyt el a talajba, valószínűleg súlyos környezetszennyezést okozva.

Kapcsolódók

Kimaradt?