banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Áder: az állam ma mi vagyunk mindannyian

Áder János köztársasági elnök szerint az állam ma mi vagyunk mindannyian, és meg kell értenünk, akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést. Az államfő Szent István király ünnepén, a budapesti Hősök terén kedden tartott tisztavatáson úgy fogalmazott: "mi vagyunk a garanciái annak, hogy erős, államalkotó nemzetként a jövőben is fennmaradjunk".

Áder János hangsúlyozta: az első kérdésünk ne az legyen, hogy "mit tesz értünk a szomszédunk, a barátunk, a rokonunk vagy a hazánk, hanem azt, hogy mi mit tehetünk őértük". Kiemelte, a magyarok a történelem sikeres nemzetei közé tartoznak, de "akkor gyarapodott és erősödött legjobban országunk, amikor képesek voltunk szót érteni önmagunkkal, és bölcs megegyezésre jutni környezetünkkel". Áder János szerint ma is szükség van egy ilyen "új kiegyezésre önmagunkkal", ehhez pedig nem kell félretennünk vitáinkat, de több megértéssel és több tisztelettel kell egymás felé fordulnunk, továbbá jobban meg kell becsülnünk a teljesítményt.

A köztársasági elnök jó példaként említette a közelmúltban végzett sikeres dunai árvízi védekezést, amelynek során "különös erő" mozdult meg mindenkiben, és lélekben az egész ország ott állt a gáton, az árral szemben.

Az államfő azt tanácsolta, a "lehető legtovább őrizzük meg ezt a közösen megélt sikert", mert "ez az összefogás, és ez a közösen megélt siker jobbá és erősebbé tett minket". "Ezek a XXI. századi új lelki kiegyezésünk első reményteljes jelei" - hangoztatta Áder János.

Hende Csaba honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy Magyarországot ma is honvédjei védik meg, akik vállalják, hogy az év 365 napján megmozdulnak, ha szükség van rájuk. Kiemelte: az országot ezer éven át azok tartották meg, azok építették fel és azok védték meg, akik teljesítették a kötelességüket, és most is azok tartják meg, akik elvégzik a munkát, akikre lehet számítani.

Mint mondta: ebben a pillanatban is másfél ezren vannak készültségben. Ők védik meg az országot, akik kérés és kérdés nélkül önként jelentkeztek szolgálati helyükön a kolontári vörösiszap-katasztrófa, a hóhelyzet és az árvizek idején is. Ők, akik ezekben a pillanatokban is fegyverrel a kézben szolgálnak távoli missziókban.

A miniszter a leendő honvédtiszteknek azt mondta: valami olyasmire tették fel az életüket, ami messze túlmutat önmagukon. Az ifjakat nagyszerű fiataloknak nevezte, "akik nem félnek a kötelességtől és az életüket bátran és becsületben akarják leélni", majd azt kérte tőlük, legyenek méltóak elődeikhez, és váltsák valóra a kimondott szót: "a hazáért mindhalálig!".

A tisztavatás programja a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége zenekarának műsorával, majd különleges díszelgő csoportja bemutatójával kezdődött. A Parlament előtti Kossuth tér átépítése miatt a nemzeti lobogót a történelmi zászlókkal együtt katonai tiszteletadással fogadták.

Az idén száz honvédtisztjelölt - 91 férfi és 9 nő - tette le katonai esküjét. Ennek részeként, folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt, fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg. Az eskütétel végén a Hősök tere felett átrepülve a Magyar Honvédség három Gripenje is köszöntette az ifjú honvédtiszteket.

Kimaradt?