Felfüggesztett halálbüntetést kapott a gyilkos politikusfeleség

Felfüggesztett halálbüntetésre ítélte a kelet-kínai Hofej város bírósága Po Ku Kaj-lajt, Po Hszi-Laj volt csungkingi párttitkár feleségét, akit bűnösnek találtak Neil Heywood brit üzletember meggyilkolásában – erősítette meg hétfőn közleményében a bíróság.778809GU KailaiNeil Heywood

Po Ku Kaj-laj két évre felfüggesztett halálbüntetése lényegében életfogytig tartó szabadságvesztéssel egyenértékű. Politikai jogainak gyakorlásától élete végéig megfosztották. Ügyét augusztus 9-én tárgyalták, s még akkor ismertették a tavaly novemberben elkövetett bűncselekmény bizonyítékait. A hétórás tárgyalás során a vádlott bevallotta, előre megfontolt szándékkal követte el tettét. A bíróság szerint a gyilkosság időpontjában "rossz lelki állapotban" volt.

A Po család házi alkalmazottját, aki a gyilkosságban a nő segítéségére volt, kilenc évi börtönbüntetést kapott. Négy volt helyi vezető rendőrtisztet, akiket a bűncselekmény felderítésének akadályozásával vádoltak, különböző időtartamú, 5-től 11 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek.

A brit nagykövetség közleményében üdvözölte a tényt, hogy a kínai hatóságok kivizsgálták a gyilkosságot és a bűnösöket felelősségre vonták. A dokumentum szerint London többször is világossá tette, szeretné, ha az ügyben a nemzetközi emberjogi alapelvekkel összeegyeztethető, a végrehajtandó halálbüntetést elkerülő végzés születne.

A hofeji középfokú bíróság megállapította, a bűnösök "nem csak egy ember életét vették el, de több boldog családnak okoztak kárt, s tettük romboló hatással volt a társadalom egészére, amit nehéz helyre hozni".

A nyomozás során a rendőrök csaknem 400 kihallgatást végeztek, a bizonyítékok dokumentumai közel 1500 oldalt tesznek ki. A védelem azt hangsúlyozta, hogy Heywood és Po Ku Kaj-laj között üzleti természetű vita alakult ki, ami elfajult, s ezért a nő fenyegetve látta az Egyesült Államokban tanuló fia biztonságát. A bíróságon bemutatták kettejük e-mail levelezését is.

Heywoodot, a család barátját, 2011 novemberében találták holtan egy csungkingi szállodában, s a halál okaként akkor alkoholmérgezést állapítottak meg. A holttestet elhamvasztották, de mint utóbb kiderült, a férfi szívéből előzetesen vérmintát vettek.

A Po házaspár egyetlen fiúgyermeke, Po Kua-kua sajtóértesülések szerint Heywood közbenjárásával jutott be a brit Harrow középiskolába, majd az amerikai Harvardra. Feltételezhető, hogy Heywood közreműködött a Po család pénzének külföldre juttatásában, és az is, hogy zsarolta Po Ku Kaj-lajt.{loadposition otp}

A gyilkosság a rendőrség magas rangú helyi vezetői körében nem volt titok, de megpróbálták a bizonyítékokat elfedni, a későbbi nyomozást hátráltatni. Négyük ügyét augusztus 10-én tárgyalta hofeji bíróság.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányává dagadó eset akkor robbant ki, amikor a 32 milliós Csungking volt rendőrfőnöke, Vang Li-csün - aki vélhetően vitába keveredett a város teljhatalmú vezetőjével, Po Hszi-lajjal - a közeli Csengtu város amerikai főkonzulátusára menekült, s kitálalt.

A befolyásos, Csungkingban népszerű, karizmatikus politikusról, volt kereskedelmi miniszterről, Po Hszi-lajról politikai megfigyelők az év elején még okkal feltételezték, hogy a kommunista párt idei őszi tisztújító kongresszusán eséllyel kerül a csúcsvezetésbe. Volt jobb keze, a rendőrfőnök "árulásának" hatására azonban nagyon gyorsan elvesztette valamennyi pártfunkcióját, és jelenleg a párton belüli "fegyelmi" vizsgálat folyik ellene.

Ha azonban felesége ügye kapcsán hivatali hatalommal való visszaélésben vagy korrupcióban vétkesnek találnák, megfosztják párttagságától és bűnvádi eljárást indítanak ellene, vagyis átadják az igazságszolgáltatásnak. Az elmúlt hónapokban Po nem jelent meg a nyilvánosság előtt és a hivatalos média sem közölt róla hírt.

Kimaradt?