banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Szombaton iktatják be az új iráni elnököt

Felvonulást tartottak Teheránban, hogy az irániak kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal. A régi és az új elnök is Izrael megsemmisítéséről beszélt.

A távozó és az új iráni elnök is támadta Izraelt pénteken Teheránban a Jeruzsálem-napi felvonuláson, amelyet az irániak minden évben megrendeznek a palesztinokkal való szolidaritás jegyében, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint az új iráni államfő megmutatta igazi arcát. Mahmúd Ahmadinezsád leköszönő elnök kijelentette, hogy Izrael az Iszlám Köztársaság (Irán) első számú ellensége, és "Isten a tanúm, hogy egy pusztító vihar gyökerestül ki fogja tépni a cionizmus bázisát, mert Izraelnek nincs helye ebben a régióban" - szólt a tömeghez.

Haszan Róháni pedig, akit szombaton iktatnak be hivatalába, a felvonulás után újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy "a cionista rezsim régóta egy seb az iszlám világ testén, és azt el kell távolítani". Az új államfő korábban azt ígérte, hogy "a mérséklet útját" fogja járni, és Irán nyitottabb lesz az ország atomprogramját illetően, amelyre a Nyugat erős gyanakvással tekint.

Benjámin Netahjanu izraeli miniszterelnök közleményben hangoztatta: "Róháni a vártnál előbb megmutatta igazi arcát. Még ha az irániak most sietnek is letagadni a szavait, ő így gondolkodik, és ez az iráni rezsim akcióterve." Az izraeli politikus hozzátette: nem engedhető meg, hogy egy olyan nemzet, amely fenyegeti Izrael államot, tömegpusztító fegyverek birtokába jusson.

Kimaradt?