Pornográfiába fektettek a szlovén érsekek

Lemondott Szlovénia két katolikus érseke szerdán, miután a csőd szélére került a maribori egyházmegye. Juliusz Janusz, Szlovénia apostoli nunciusa bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta Anton Stres ljubljanai érsek és Marjan Turnsek maribori érsek lemondását. Mindketten érintettek a maribori egyházmegye pénzügyeinek hibás kezelésében, de vádat nem emeltek ellenük hivatali visszaélés miatt.

A botrány 2011-ben robbant ki, amikor a helyi médiában megjelent, hogy az egyházközség 800 millió eurós (240 milliárd forintos) veszteséget halmozott fel. Az egyházközség folyamatosan veszteséges cégekbe fektetett, beleértve egy országos, pornófilmeket is sugárzó tévécsatorna-hálózatot.

Maribor akkori püspöke, Franc Kramberger a nyilvánosságra hozott visszaélések miatt 2011-ben lemondott. Stres és Turnsek szintén érintettek voltak az egyházmegye pénzügyi tranzakcióiban, ugyanakkor úgy érveltek, hogy nem ők tehetők leginkább felelőssé a veszteségekért.

Kimaradt?