Simon peresz: Izrael egyedül nem támad Iránra

Izrael nem léphet fel egyedül katonailag Irán ellen - mondta Simon Peresz izraeli elnök csütörtökön, hangsúlyozva, hogy bízik Barack Obama amerikai elnök azon ígéretében, miszerint Washington nem engedi atomfegyverhez jutni Teheránt.Shimon Peres at 2009 WEF

Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek és Ehud Barak védelmi miniszternek, akik a közelmúltban többször is felvetették egy tisztán izraeli támadás lehetőségét az iszlám köztársaság ellen.

"Nyilvánvaló számunkra, hogy nem csinálhatjuk egyedül (...) Nyilvánvaló számunkra, hogy Amerikával együtt kell fellépnünk. Vannak nyitott kérdések a koordinációval és az időzítéssel kapcsolatban, de a veszély súlyosságát figyelembe véve, ezúttal legalább nem vagyunk egyedül" - mondta.{loadposition otp}

Az elmúlt napokban az izraeli sajtóban több híradás jelent meg arról, hogy a zsidó állam szinte végérvényes döntést hozott Irán megtámadásáról. Ha Netanjahun és Barakon múlik, Izrael még az őszi hónapok folyamán, a novemberi amerikai elnökválasztás előtt katonai csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap.

A 89 éves Simon Peresz csekély politikai hatalommal rendelkezik. Ugyanakkor tekintélye miatt a kizárólagos izraeli katonai csapással szembeni elutasító véleménye gondot okozhat Netanjahunak, amennyiben a kormányfő a támadás megindítása mellett dönt. Hírügynökségi értesülések szerint egy Netanjahuhoz közel álló politikai forrás ingerülten reagált Peresz nyilatkozatára. Teherán azt állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, ezt azonban a nyugati nagyhatalmak és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kétségbe vonja.

Kimaradt?