Vonatbaleset Svájcban: meghalt egy mozdonyvezető

Az egyik mozdonyvezető életét vesztette a hétfő esti svájci vonatbalesetben, amelynek során két személyvonat rohant egymásba.

A rendőrség kedd hajnali közlése szerint a mentőosztagok órákon keresztül igyekeztek kiszabadítani a roncsok közé rekedt egyik mozdonyvezetőt, de már csak a holttestet találták meg. A szerencsétlenségben legkevesebb 35 ember sérült meg, a hajnali jelentések szerint közülük 5 állapota válságos.

A svájci Vaud kantonban, Granges-pres-Marnand település közelében két személyvonat frontálisan ütközött. A baleset este hét órakor történt. Az egyik vonat Lausanne-ba tartott, a másik Lausanne-ból érkezett.

A kanton rendőrségének szóvivője, Pierre-Olivier Gaudard szerint a baleset akkor következett be, amikor az egyik vonat éppen elhagyta az állomást, a másik pedig ugyanarra a vágányra  megérkezett.

A katasztrófa oka egyelőre nem ismeretes, nem tudni, hogy a két személyvonat miként került ugyanarra a vágányra.

Kimaradt?