Új-Zéland hazaküldené az elhízott bevándorlókat

Túl kövér, ezért nem újítja meg egy dél-afrikai séf vízumát Új-Zéland. Albert Buitenhuis most éppen 130 kiló, és az új-zélandi bevándorlási hivatal szerint ezért túl nagy kockázatot jelent.

A szakács hat évvel ezelőtt érkezett az országba, és felesége szerint akkor 30 kilóval többet nyomott. A bevándorló még akkor is nehezebb volt, amikor először egészségügyi vizsgálaton járt az országban. A pár vízumát azóta évről évre megújította, de soha nem akadt problémájuk. Most viszont visszautasították a kérelmüket. A séf és felesége fellebbeztek a döntés ellen, és a miniszternek írt levelükben a férfi fogyását is megemlítették.

A bevándorlási hivatal vezetője a BBC-nek azt mondta, Buitenhuis hosszabbítási kérelmét azért kellett elutasítaniuk, mert az elhízott férfi "jelentős kockázatnak számít", egy normál súlyú emberhez képest nagyobb valószínűséggel alakulhat ki nála magas vérnyomás, cukorbetegség, vagy szívbetegség. Fontos, hogy a bevándorlók elfogadható egészségügyi állapotban legyenek, hogy minimalizálni lehessen Új-Zéland egészségügyi rendszerének költségeit, tette hozzá.

Új-Zéland egyike azoknak a fejlett országoknak, ahol kiemelkedően magas, 30 százalék fölötti az elhízottak aránya.

Kimaradt?