Orbán 3,4 milliárd forintot költött eddig a leveleire

Amióta Orbán Viktor kormányfő, tizenkét levelet küldött ki a magyar állampolgároknak, ami az Index összegzése szerint idáig 3,4 milliárd forintba került. Az első levelezés költségét még a Fidesz fizette, a többit azonban már az állam - emlékeztet a lap.

Mint ismeretes, a következő levélben Orbán arról számol be, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. Hivatalba lépése óta a kormányfőnek ez lesz a tizenharmadik levele.

Az öregségi nyugdíjasoknak kiküldött levél 17 millió forintba, a nyugdíjmentő intézkedésekről szóló levél 168 millió forintba, az új alaptörvényt érintő levél 705 millió forintba, a semmiségi törvényről szóló levél 194 ezer forintba, a szociális konzultáció 789 millió forintba, a közszolgáknak címzett, kedvezményes törlesztésről szóló levél 61 millió forintba, a gazdasági konzultáció 890 millió forintba, a munkahelyvédelmet érintő levél 508 millió forintba, a gazdasági konzultáció eredményeit taglaló levél 35 millió forintba, a határon túli magyaroknak szóló levél jövőbeli levelek 41 millió forintba, az 5000 főnél kisebb települések lakóinak  szóló levél pedig 156 millió forintba került.

Kimaradt?