Transindex: románok kezére adta Orbán a kettős állampolgárokat?

A román posta tárolja, és a román hatóságoknak vagy akár hirdetőknek is átadhatja az Orbán Viktor miniszterelnök által levélben megkeresett romániai magyar állampolgárok címlistáját - írta szerdai tényfeltáró írásában a Transindex erdélyi portál.

A portál azt a "szóbeszédet" próbálta ellenőrizni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntőlevele alapján eljut-e a román hatóságokhoz a romániai magyar állampolgárok címlistája. Amint a cikkíró megemlítette: elvben nem jelentene gondot, ha a román hatóságok hozzájutnának a címlistához, hiszen Románia nem jelezte, hogy kifogása lenne a könnyített honosítással szemben. Úgy vélte azonban, hogy nem lehet kizárni a hozzáállás jövőbeni megváltozását.

A Transindex szerint a Magyar Posta által továbbított, "Flexi-elsőbbségi üzleti levél" kategóriájú feladványok Romániában a nemzetközi kicserélő központokba kerülnek. Itt pedig a Román Posta minden esetben tárolja az elsőbbségi levelek címeit.

A Román Posta honlapjára feltöltött tájékoztató szerint "igen lazán bánnak az adatokkal" - fogalmazott a Transindex -, átadják azokat a velük szerződéses viszonyban levő partnereknek, mint például a rendőrségnek, az egészségügyi közszolgáltatóknak valamint bankoknak, biztosítótársaságoknak. Sőt, bizonyos idő elteltével ezeket az adatokat reklámcélokra is kiadják.

A Román Posta interneten is elérhető adatkezelési nyilatkozata mindezt annyival egészíti ki, hogy a szóban forgó adatokat addig tárolják, amíg a postai szolgáltató megszűnik. Az adatbázisból csak egy külön kérvénnyel lehet töröltetni a személyes adatokat.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) működését szabályozó törvény több paragrafusa is felhatalmazza a szolgálatot arra, hogy a nemzetbiztonság szempontjából "fenyegetést" jelentő eseményekkel kapcsolatban dokumentumokat kérjen ki közintézményektől. A cikkíró megállapította: "nem kell sok empátia ahhoz, hogy belássuk: a könnyített honosítással kettős állampolgárrá lett személyek neve és lakcíme a SRI számára minimum érdekes információ".

Erdélybe februárban érkeztek meg az újdonsült magyar állampolgárokhoz az első olyan levelek, amelyekben Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszönti őket, és azt ígéri, hogy a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld számukra, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.

Kimaradt?