Orbán Viktor: Magyarországon a járványügyi készültség 2021-ben végig fennmaradhat

A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 vége előtt „nem leszünk túl a válságon” – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően, „de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd”.

Az országos kórház-főigazgató és helyettesei feladatait az orvosszakmai, egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte, majd köszönetet mondott nekik, hogy vállalták a nehéz, nagy felelősséggel járó feladatot. A kórházak jó működéséhez az intézmények vezetőinek és az őket irányítóknak a mostani helyzetben olyan képességeket is be kell mutatniuk, amelyek egyébként nem erősségei a magyar közigazgatásnak – emelte ki Orbán Viktor, aki az együttműködés kultúráját nevezte a legfontosabbnak.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek egyszerre kell együttműködniük a miniszterelnökkel, az operatív törzs vezetőjével és a szakmai irányítást végző miniszterrel – hangsúlyozta hozzáfűzve, hogy meglehet, a kormánytagok után a legtöbbet a főigazgatóság vezetőinek kell majd dolgozniuk a teljes magyar államigazgatásban.

„Válság idején ilyen nehéz pontjára állni a gátnak, mint ahol önök állnak majd a következő hónapokban, egyszerre nehéz, de egyúttal megtisztelő feladat is. Az egész ország bizalma önökben van. (...) Ne felejtsék el, minden élet számít” – zárta szavait Orbán Viktor.

(Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?