Szándékosságot gyanítanak a gyilkos kínai busztűz mögött

Súlyos bűncselekmény gyanújával, szándékosságot feltételezve nyomoznak a pénteki, legalább 47 halálos áldozatot követelő délkelet-kínai autóbusztűz ügyében - közölte szombati sajtókonferenciáján a Fucsien tartománybeli Hsziamen város kormányzatának illetékese.

Az utasokkal teli expresszjárat péntek este, csúcsidőszakban gyulladt ki és robbant fel egy felüljárón. Harmincnégy sérültet kellett kórházba szállítani.

Szakértők az eddigi vizsgálat alapján kétségbe vonják, hogy műszaki hiba okozta volna a tüzet. Benzin gyulladt meg, noha a jármű dízelmotoros volt. Az utasok elmondták, hogy a tűz keletkezése előtt benzinszagot éreztek.

A nyomozást folytatják, a részletek kiderítésére alakult munkacsoportot személyesen a már helyszínen tartózkodó közbiztonsági miniszter, Kuo Seng-kun államtanácsos irányítja. A korábban elterjedt hírekkel ellentétben a tűz keletkezését megelőzően sem a busz kereke, sem az üzemanyagtartálya nem sérült meg.

A népszerű expresszbusz-járatokat 2008 óta üzemeltetik a városban, naponta több mint 265 ezer ember utazik rajtuk. A tárca általános ellenőrzést rendelt el a tömegközlekedési járművekre és más meg nem nevezett területekre vonatkozóan.

2009 júniusában Szecsuan tartomány székhelyén, Csengtuban egy munkanélküli férfi gyújtott fel egy buszt benzinnel. Akkor 28-an haltak meg, és 70-en megsérültek. Az idén januárban egy a munkáltatójával vitában álló bányamunkás repítette a levegőbe vállalatának egyik autóbuszát nagy mennyiségű robbanóanyaggal. Tucatnyi ember meghalt, negyvenen megsérültek.

Kimaradt?