A magyarországi árvíz képekben (FOTÓGALÉRIA)

Megérkezett a megáradt Duna Magyarországra, Nagybajcsnál már rekordot is döntött a vízhozam. A körülbelül kétezer fős Győrújfalut teljesen kitelepítik, Budapesten lezárják a Batthyhány téri metrómegállót is. A magyarországi árvíz képekben.

Győrújbarátra telepítik ki a győrújfaluiakat

A győrújbaráti ifjúsági táborban helyezik el a dunai árvíz által veszélyeztetett szigetközi Győrújfalu lakosságát - közölte újságírókkal péntek este Győrújfalun az országos katasztrófavédelmi főigazgató. Bakondi György elmondta: este tíz órakor indulnak el a buszok azokkal, akiket el kell helyezni.

"Gátat soha nem adunk fel, ezt sem fogjuk feladni" - hangsúlyozta Bakondi György, aki a valósághoz közel állónak nevezte Nagy Imre Attila polgármester azon kijelentését, hogy nagyjából ugyanakkora az esélye a töltés átszakadásának, mint megmaradásának.

Nagy Imre Attila közölte, hogy csak azok maradhatnak a településen, akik a gáton dolgoznak. A településvezető hangsúlyozta, hogy az életerős férfiak tovább folytathatják az árvíz elleni védekezést.

Közlése szerint azokat, akik a hatósági felszólítás ellenére sem kívánnak elmenni, a rendőrség "határozottan fogja megkérni", hogy költözzenek ki a faluból.

A polgármester kiemelte, hogy a kitelepítés megelőző beavatkozás, "nem ömlik a víz, nem szakadt át a gát".

Előzőleg Orbán Viktor miniszterelnök az MTI-vel közölte, hogy óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítését, és az intézkedés mintegy kétezer embert érint.

Esztergomnál is elérte az eddigi legmagasabb vízszintet a Duna

Péntek este Esztergomnál is elérte az eddigi legmagasabb vízszintet a Duna. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint péntek este 8 órakor már 771 centiméteres volt a folyó vízszintje. Esztergomban mostanáig 2002-ben volt a legmagasabb a vízszint, akkor szintén 771 centimétert mértek.

Nagybajcsnál hajnali 3 órakor dőlt meg a dunai vízállás rekordja, amely - szintén 2002-ben - 875 centiméter volt. Komáromnál délelőtt 10 órakor haladta meg a dunai vízállás az eddigi rekordértéket. Itt az eddigi legnagyobb vízszint 802 centiméter volt, amelyet 2002-ben mértek.

A péntek este 8 órás adatok szerint Nagybajcsnál már 6 centiméterrel a várt tetőzési szint felett, 906 centiméteren állt a folyó. Komáromnál 825 centiméteres vízszintet mértek, amely 5 centivel marad el a várt tetőzési szinttől. Nagymarosnál 692, Budapestnél 819 centiméteres a Duna vízmagassága.

A jelenlegi előrejelzés szerint Nagybajcsnál szombat hajnalra 910 centiméter körüli vízállásnál várják a tetőzést, Komáromnál várhatóan szombaton vagy vasárnap 840 centiméter körül, Esztergomnál pedig vasárnap reggel 805 centiméteren tetőzhet a folyó. Nagymarosnál vasárnap este 740, míg Budapestnél hétfő hajnalban 885 centiméter vízállással számítják a tetőzést.

Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása. Nagymarosnál szintén 2006-ban volt a legmagasabb a folyó szintje, 714 centiméter. Nagybajcsnál, Komáromnál és Esztergomnál a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint. Akkor Nagybajcsnál 875, Komáromnál 802, Esztergomnál pedig 771 centiméteren tetőzött a Duna.

Az Országos Műszaki Törzs (OMIT) közleménye szerint az országban továbbra is mintegy 760 kilométeres töltésszakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség. Kitértek továbbá arra, hogy biztonsági okokból a vízügyi szakemberek bezárják a győri körtöltést. Mint kiemelték: teljes biztonság megteremtéséért a szakemberek felkészültek arra is, ha a Mosoni-Duna bal partján esetleg töltésszakadás történne, ezért rendelték el Győrújfalu kitelepítését.

Az OMIT azt írta: a feltételezett helyen történő szakadás esetén 4-5 óra áll rendelkezésre arra, hogy a Győrt védő körtöltés nyitott szakaszait, az úgynevezett kulisszanyílásokat is bezárják.

Gátépítés a dunai árvízveszély miatt Tát és Esztergom között péntekenGátépítés a dunai árvízveszély miatt Tát és Esztergom között pénteken A Duna által elöntött terület Esztergomtól északraA Duna által elöntött terület Esztergomtól északra A Duna által elöntött 11-es főút Esztergom határábanA Duna által elöntött 11-es főút Esztergom határában A megáradt Duna elöntötte a Lánchíd pesti oldalán lévő aluljárót péntekenA megáradt Duna elöntötte a Lánchíd pesti oldalán lévő aluljárót pénteken A 2-es villamos halad el a megáradt Duna mellett a Lánchíd közelébenA 2-es villamos halad el a megáradt Duna mellett a Lánchíd közelében Egy férfi kapaszkodott fel a Szentendre belvárosát az áradó Dunától megvédő mobil árvízvédelmi falraEgy férfi kapaszkodott fel a Szentendre belvárosát az áradó Dunától megvédő mobil árvízvédelmi falra Kenuval közlekednek az áradó Duna által elöntött Római-partonKenuval közlekednek az áradó Duna által elöntött Római-parton Egy fekete gólya az áradó Duna által elöntött legelőn Esztergom határábanEgy fekete gólya az áradó Duna által elöntött legelőn Esztergom határában A Duna által elöntött terület KomáromnálA Duna által elöntött terület Komáromnál A Duna által elöntött terület a Komárom-Esztergom megyei VéneknélA Duna által elöntött terület a Komárom-Esztergom megyei Véneknél Az áradó Duna által elöntött terület Győrben péntekenAz áradó Duna által elöntött terület Győrben pénteken Nyúlgáttal védett ház Győr belvárosábanNyúlgáttal védett ház Győr belvárosában Dolmányos varjú száll fel egy uszadékokról a Margit-híd budai hídfőjénélDolmányos varjú száll fel egy uszadékokról a Margit-híd budai hídfőjénél A Batthyány téri HÉV-megálló homokzsákokkal védett aluljárója pénteken. A szentendrei (5-ös) HÉV-ek a Duna magas vízállása miatt csak a Margit híd budai hídfőjéig közlekednek, a Batthyány téri végállomásra pótlóbuszokkal lehet eljutniA Batthyány téri HÉV-megálló homokzsákokkal védett aluljárója pénteken. A szentendrei (5-ös) HÉV-ek a Duna magas vízállása miatt csak a Margit híd budai hídfőjéig közlekednek, a Batthyány téri végállomásra pótlóbuszokkal lehet eljutni Budapest belvárosa a Parlamenttel az áradó DunávalBudapest belvárosa a Parlamenttel az áradó Dunával <span id=Rendőrök érkeznek Győrújfaluba, hogy segítsék a lakosok biztonságos helyre költöztetését " src="https://maszol.ro/uploads/foto/gallery75/DKRCS20130607040.jpg"> A Duna áradása miatt elöntött terület a Komárom-Esztergom megyei TátonA Duna áradása miatt elöntött terület a Komárom-Esztergom megyei Táton Homokzsákokkal megerősített gát a Komárom-Esztergom megyei TátonHomokzsákokkal megerősített gát a Komárom-Esztergom megyei Táton Levegővel, majd vízzel feltöltött tömlőkből kialakított gátrendszer a MargitszigetenLevegővel, majd vízzel feltöltött tömlőkből kialakított gátrendszer a Margitszigeten A A A megáradt Duna a Margitsziget déli csúcsánálA megáradt Duna a Margitsziget déli csúcsánál Rendőrök állnak a homokzsákfal mellett a MargitszigetenRendőrök állnak a homokzsákfal mellett a Margitszigeten Légpárnás hajóval járőrözik a Pilis Mentőcsoport egyik tagja és egy rendőr a vízzel elöntött szentendrei PapszigetenLégpárnás hajóval járőrözik a Pilis Mentőcsoport egyik tagja és egy rendőr a vízzel elöntött szentendrei Papszigeten Légpárnás hajóval járőrözik a Pilis Mentőcsoport egyik tagja és egy rendőr a vízzel elöntött szentendrei PapszigetenLégpárnás hajóval járőrözik a Pilis Mentőcsoport egyik tagja és egy rendőr a vízzel elöntött szentendrei Papszigeten Özv. Takács Ferencnét rendőr kíséri a buszhoz, miután óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítésétÖzv. Takács Ferencnét rendőr kíséri a buszhoz, miután óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítését Buszok szállítják el a lakókat, miután óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítésétBuszok szállítják el a lakókat, miután óvintézkedésként elrendelték Győrújfalu kitelepítését

Kapcsolódók

Kimaradt?