Nagy-Britanniában csütörtöktől, Litvániában szombattól jön az új zárlat

Nagy többséggel jóváhagyta szerdán a londoni alsóház a csütörtöktől négy hétre, december 2-ig életbe lépő csaknem teljes – bár a tavaszinál több szempontból lényegesen enyhébb – angliai korlátozásokat, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezése végett rendelt el a brit kormány, írja az MTI.

A képviselők 516-38 arányban, vagyis 478 fős többséggel szavazták meg az intézkedést. Ez azt jelenti, hogy a kormány indítványát az ellenzéki frakciók tagjainak zöme is támogatta, mivel a kormányzó Konzervatív Pártnak 80 fős többsége van az alsóházban.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentette be hivatalosan a korlátozó intézkedéseket. Ezek közé tartozik, hogy november 5-től december 2-ig az Angliában élők csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat. A kivételek között szerepel a sürgősségi vagy a tervezett orvosi ellátás, az alapvető szükségleti cikkek és a gyógyszerek beszerzése, a munkahelyre utazás azok esetében, akik otthonról nem tudják ellátni munkájukat, illetve a szabadtéri testedzés.

Mindemellett csütörtöktől a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, valamint a pubok, a bárok és az éttermek is bezárnak négy hétre, bár elvitelre és házhozszállításra továbbra is lehet ételt rendelni.

Lényeges különbség azonban a járvány első, tavaszi hulláma idején elrendelt zárlathoz képest, hogy ezúttal az iskolák és az egyetemek a négyheti zárlat idején is nyitva maradnak.

A brit egészségügyi minisztérium ismertetése szerint a szerda estével zárult 24 órában az Egyesült Királyság egészében 25 177 koronavírus-fertőzést szűrtek ki.

Litvánia is bezárkózik

Litvániában november 7-től három hétre vezetnek be korlátozásokat a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére, döntött szerdán a kormány a Reuters szerint. Az országban 24 óra alatt 639 új esetet jelentettek szerdán, háromszor többet, mint október 20-án, és a fertőzési ráta ezer lakosra vetítve 3,409.

A kormány arra kérte a lakosságot, hogy aki teheti, dolgozzon otthonról, csak indokolt esetben keljen útra, és kerülje a gyülekezést. Szombattól tilos lesz ötnél több fő gyülekezése a köztereken, a magánrendezvényeken, mint az esküvők és a temetések, legtöbb tízen vehetnek majd részt. Az iskolákat, egyetemeket és fitnessztermeket bezárják, az üzletekben korlátozzák a vevők számát, a vendéglők pedig csak elvitelre szolgálhatnak ki.

(Címlapfotó: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?