Hajtóvadászat indult Ausztriában a bécsi merényletsorozat tettesei után

Üldözik a hatóságok a Bécsben hétfő este elkövetett terrortámadások tetteseit. A merényleteknek négy halottja és 17 sebesültje van. Ausztriában országos gyászt hirdettek.

Nagy erőkkel folyik a hajsza a hétfő esti bécsi merényletek tettesei után. Bécsben ezer rendőrt mozgósítottak, alsó-ausztriai és burgenlandi rendőröket is a fővárosba vezényeltek. A belváros ismét elérhető a közösségi közlekedési eszközökkel. Az osztrák belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy 15 házkutatást hatottak végre, több embert letartóztattak.

Az APA osztrák hírügynökség külön jelentette, hogy támadással kapcsolatban két letartóztatás is volt a Bécstől mintegy 65 kilométerre keletre fekvő St. Pöeltenben. Továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan hány támadó vett részt a merényletsorozatban, a hatóságok szerint többen vannak az elkövetők, és ezer embert mozgósítottak, hogy elkapják őket, a szomszédos országok is segítséget ajánlottak.

Négy halott, hét életveszélyes sebesült

Karl Nehammer belügyminiszter megerősítette, hogy két férfi és két nő belehalt a sérüléseibe. Az APA osztrák hírügynökség az Egészségügyi Szövetség szóvivőjére hivatkozva arról számolt be, hogy a támadás 17 sebesültjét kórházban kezelik, közülük heten életveszélyes állapotban vannak. A támadásokban egy 28 éves rendőr is megsebesült, ő már nincs életveszélyben. Karl Nehammer ismételten felszólította a lakosságot, hogy aki teheti, maradjon otthon.

A merényletsorozat egyik helyszíne a város központjában lévő zsinagóga közelében volt. A támadásokat "több, felfegyverzett gyanúsított" hajtotta végre az osztrák hírügynökség szerint. A lövöldözés a város központjában, az első kerületben kezdődött, alig néhány órával azelőtt, hogy Ausztriában újból életbe léptek a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások. Így tele voltak a bárok és az éttermek, az emberek igyekeztek kihasználni az utolsó éjszakát.

Háromnapos országos gyászt hirdettek

Sebastian Kurz kancellár sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az elkövetők "automata fegyverekkel - hírügynökségi beszámolók szerint vélhetően Kalasnyikovokkal - jól felszerelt", "szakmailag felkészült" merénylők. A kancellár azt is bejelentette, hogy míg a rendőrség a terrorellenes műveletre koncentrál, a hadsereg átveszi a bécsi főbb épületek őrzését.

Az osztrák kancellár bejelentette a háromnapos országos gyászt Ausztriában. Sebastian Kurz azt mondta, "az iszlamista terrorizmus nemcsak halált és fájdalmat akar okozni, hanem fel akarja hasítani társadalmunkat, de Ausztria megvédi demokráciáját, alapvető jogait és liberális életmódját."

Amit a lelőtt támadóról tudni lehet

Egyre több részlet derül ki arról a támadóról, akit lelőttek a rendőrök. Az APA osztrák hírügynökség szerint az észak-macedón gyökerekkel rendelkező 20 éves, osztrák-macedón kettős állampolgárságú Kujtim Fejzulai nem volt ismeretlen az osztrák hatóságok előtt, tavaly áprilisban 22 hónap börtönre ítéltek, mert egyike volt annak 90 osztrák iszlamistának, akik megpróbáltak Szíriába utazni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A férfi bírálta azt a törvényt, amely bünteti a terrorszervezetekben való tagságot.

Észak-Macedónia belügyminisztériuma az Szabad Európa központi szerkesztőségének elmondta, hogy "folyamatosan kapcsolatban vannak az osztrák hatóságokkal a támadó személyazonosságának ellenőrzése érdekében, de más személyekkel való esetleges kapcsolatai miatt is."

Amikor a 20 éves merénylőt lelőtték a rendőrök, gépfegyver volt nála, és azt hitték, hogy az öngyilkos merénylők által használatos, robbanószerrel megrakott mellényt visel, de később kiderült, hogy az nem volt valódi. A Falter című osztrák hetilap szerkesztője, Florian Klenk a Twitteren azt írta, hogy a rendőrség szerint nem a lelőtt fiatal tervelhette ki a merényletet.

Kapcsolódók

Kimaradt?