Orbán Viktor: a legrosszabbra is fel kell készülni

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni.

"Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült": a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.

A legrosszabbra is fel kell készülni - jelentette ki a kormányfő, aki ezért minden korábbinál nagyobb összefogást és együttműködést kért mindenkitől.

Közölte azt is, hogy a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni, községnél ugyanis megcsúszott a rézsű, de sikerült visszaépíteni a gátat.

Győr-Moson-Sopronban nyolc településen folynak munkálatok, és eddig 25 embert telepítettek ki a megyében. A szomszédos Komárom-Esztergomban - ahonnan 38 embert telepítettek ki - két elzárt település van, Dömös és Pilismarót, és felkészültek arra is, ha esetleg el kell szállítani a betegeket a komáromi kórházból.

Pest megyében egy község megközelíthetetlen, Kisoroszi, és 21 településen zajlik a védekezés, amely Budapesten is rendben halad - közölte a miniszterelnök. Beszámolt egyúttal arról, hogy első fokú árvízi védekezés 305, másodfokú 199, harmadfokú 63 kilométeren zajlik, rendkívüli helyzet pedig 191 kilométeren van.

Orbán Viktor szólt arról is: elrendelte, hogy a védekezési feladatok irányítását a vezényelt katasztrófavédelmi tisztek vegyék át a veszélyeztetett településeken az eddig egyébként kiválóan teljesítő polgármesterektől, de őket is vonják be a munkálatokba.

A miniszterelnök a jó hírek közé sorolta, hogy eddig nem történt személyi sérülés, a munkálatok fegyelmezetten zajlanak, ütemesen halad a gátak megerősítése, a kitelepítési terveket folyamatosan aktualizálják, és sem Ausztriában, sem Németországban nem esik az eső, csapadék a hétvégéig sem várható, így az árhullám levonulását újabb eső nem befolyásolja.

Az egyetlen negatív jelenségnek a rémhírterjesztést nevezte, majd azt kérte, hogy az emberek ne üljenek fel semmilyen rémhírnek, az állam pontos tájékoztatást ad mindenről.

Végül elmondta, hogy büntetés-végrehajtási intézetekből is rendeltek ki embereket a gátakra.

A tájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató is felhívta a figyelmet arra, hogy Nagybajcsnál a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó.

Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 4179 katona kilenc árvízi helyszínen dolgozik, további 5454-en pedig tartalékban vannak. Eddig 426 technikai eszközt vontak be a védekezésbe, köztük deszantos rohamcsónakokat, helikoptereket, felderítő, pilóta nélküli repülőgépeket és más munkagépeket..

Éjszaka tetőzött, és már apad a Duna Pozsonynál

Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna, amelynek vízszintje ott csütörtökön éjjel érte el tetőpontját.

Pozsony valószínűleg már fellélegezhet, néhány órája ugyanis a városnál lassú ütemben, de folyamatosan apad a Duna és a Morva is. Mindkét folyó vízszintje csütörtökön a késő esti órákban érte el maximumát Pozsonyban, illetve Dévénynél, majd a kora hajnali órákban apadni kezdett, reggel nyolc óra előtt a vízmérce 10,14 métert mutatott.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint a Duna Pozsonynál 10,32 méteres vízszinten tetőzött, csaknem fél méterrel meghaladva a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot, és a vízhozama másodpercenként 10 ezer 540 köbméter volt.

Az éjszaka folyamán mintegy ezer ember volt készültségben a pozsonyi védőgátakon, rendkívüli esemény azonban nem történt, a mobil védőgátak mindenütt kitartottak. Több helyen szivattyúzni kell a gátakon átszivárgó vizet - tájékoztatta az MTI-t Lubomír Andrássy, Pozsony árvízi válságstábjának vezetője. Hozzátette: a napokban az árvízveszély kapcsán meghozott minden korlátozó intézkedés, így a lezárt területekre való belépés tilalma továbbra is érvényben marad.

A folyók vízszintjének csökkenése mellett, Pozsonyban továbbra is érvényben marad a kedden meghirdetett rendkívüli helyzet és a harmadfokú árvízvédelmi készültség is. Ez utóbbit Pozsonyban olyankor rendelik el, ha a Duna szintje meghaladja a 8,5 métert.

Továbbra is fokozott árvízvédelmi készültség van érvényben hat dél és nyugat-szlovákiai járásban. Ezek közül a pozsonyi, a malackai, a dunaszerdahelyi járásokban, valamint az érsekújvári járás déli részében és a komáromi járásban is várhatóan az egész hétvégén fennmarad a harmadfokú készültség.

Az ár levonulása a Duna szlovákiai szakaszán várhatóan még több napig tart, a helyzetet bonyolíthatja, hogy a meteorológusok pénteken újabb esőzéseket jeleztek az egész ország területére.

Kimaradt?