Anyakönyveket tüntettek el Kárpátalján

 

A 19. század második és a 20. század első feléből származó anyakönyveket semmisítettek meg a napokban Ungváron a Kárpátalja megyei igazságügyi főosztály megbízásából – adta hírül csütörtökön internetes kiadásában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

Az újságnak, amely szerint az államhatalom ezzel az intézkedésével sokak számára tette lehetetlenné felmenőik megismerését, Zubánics László ismert beregszászi történész, magyar politikus elmondta, az anyakönyvek megsemmisítésével pótolhatatlan érték ment veszendőbe.

anyakonyv

Szerinte az iratokat inkább levéltárba kellett volna küldeni, vagy legalább digitalizálni kellett volna őket. Mint kifejtette, nagyon sok helyen a járási levéltárak hatáskörébe tartoznak az állami és az egyházközségi anyakönyvi kivonatok, amelyek ha eltűnnek, vagy esetleg beázás miatt megsemmisülnek, akkor egyértelműen csorbulnak az állampolgárok információhoz való jutáshoz fűződő jogai.

A szakember szerint a levéltári anyagok vonatkozásában egyébként is visszalépés történt Ukrajnában, mert míg korábban magánember is kutathatta a múltját, ma ezt már jobbára a hivatal munkatársai teszik meg helyette, ha van rá idejük. Ugyanakkor furcsaság – állítja a történész –, hogy ha valaki levéltári igazolást kér valamely felmenőjéről, aki például 1923-ban született Ungváron, a kiállított okmányban az fog szerepelni, hogy az illető Ukrajnában (és nem Csehszlovákiában, ahová Kárpátalja akkor tartozott) látta meg a napvilágot, mivel létezik egy visszamenőleges hatályú igazságügyi rendelkezés. {loadposition OTP}

A lap felvetésére, amely szerint akár történelemhamisításnak is minősülhet az anyakönyvek megsemmisítése, Zubánics kifejtette: lehet, hogy amikor a jogszabályt megfogalmazták, a kodifikálók tudatalattijában ilyen motiváció is szerepet játszott, ám valószínűbb, hogy technokrata hozzáállásról van szó. „Egyszerűen uniformizálják a lakosságot. Mindenki ukrán – függetlenül attól, hol született, milyen az anyanyelve –, és a felmenői is azok” – tette hozzá.

Zubánics László rámutatott: a kárpátaljai települések történelmét részben már átírták, s jelenleg a múlt kulturális értékeinek fokozatos felszámolása történik. „Megszűnnek a temetők, eltűnnek a feliratok, megváltozik a régi épületek homlokzata, s ezáltal egy-egy város arculata is. Az egészet nem tudják megsemmisíteni, az megmarad európainak – csak éppen egész Kárpátalja egyre magyartalanabb” – emlékeztetett a beregszászi magyar történész.

Kimaradt?