FRISSÍTVE - Újabb romániai megyéket minősített kockázatosnak Németország

FRISSÍTVE: Kolozs megyét is felvették az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban. FRISSÍTÉS: A bukaresti külügyminisztérium tájékoztatása szerint Fehér megye is felkerült a német hatóságok által összeállított listára. 

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdán késő este frissített listájára egy sor további európai térség is felkerült, köztük magyar térségek – Csongrád-Csanád, Vas és Pest megye –, a szlovéniai Koroska régió és Belgium teljes területe.

A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, és értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. Koronavírustesztet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet készíttetni. Negatív lelet esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását.

A kockázatos besorolásról közösen dönt az RKI, a szövetségi egészségügyi minisztérium, a külügyminisztérium és a belügyi tárca. A döntést megelőző elemzés első szakaszában azt vizsgálják, hogy hol vannak olyan régiók – nagyobb közigazgatási egységek vagy egész országok –, amelyekben meghaladta az ötvenet az utóbbi hét napon regisztrált SARS-Cov-2-fertőzöttek százezer lakosra vetített száma, vagy olyan térségek, amelyekben ugyan még nincs a fertőzöttek száma a határérték felett, de egyéb körülmények a fertőzés fokozott kockázatát jelzik. 

A döntést megelőző mérlegelés második szakaszában a járvány elfojtását célzó helyi erőfeszítéseket elemzik, így vizsgálják egyebek mellett a tesztelési kapacitást és az elvégzett koronavírustesztek számát. A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy nem feltétlenül szükséges esetben felkeressék az adott régiót.

FRISSÍTÉS: A bukaresti külügyminisztérium tájékoztatása szerint Fehér megye is felkerült a német hatóságok által összeállított listára. A főváros mellett jelenleg a következő romániai megyék minősülnek kockázatot jelentő régióknak: Fehér, Bákó, Bihar, Brăila, Brassó, Krassó-Szörény, Kolozs, Kovászna, Iaşi, Ilfov, Neamţ, Prahova, Vaslui és Vâlcea.

Több megye ugyanakkor lekerült a listáról. Ezek a következők: Argeş (szeptember 16-án), Buzău (szeptember 9-én), Dâmboviţa (szeptember 16-án), Galac (szeptember 9-én), Gorj (szeptember 2-án), Ialomiţa (augusztus 20-án), Mehedinţi (augusztus 20-án), Neamţ (szeptember 2-án lekerült, de 16-án visszakerült a listára), Temes (augusztus 20-án) és Vrancea (szeptember 9-én). 

A külügyi tárca figyelmeztetett, a határátlépéssel kapcsolatos szabályozások azokra a személyekre is vonatkoznak, akik ugyan a listán nem szereplő romániai megyékből utaznak Németországba, de valamely kockázatos régiónak tekintett megyében szállnak fel a repülőgépre.

Bővebb tájékoztatás a 116.117-es telefonszámon kérhető. A kockázatot jelentő térségekből érkezőknek ugyanakkor egy űrlapot is ki kell tölteniük, amely ezen a linken érhető el. A rendelkezés nem vonatkozik azokra, akik csak átutaznak Németországon. Ők megállhatnak élelmiszert beszerezni vagy tankolni, látogatásokat azonban nem tehetnek, továbbá sem turisztikai, sem üzleti tevékenységet nem folytathatnak.  A szabályok áthágása esetén a német hatóságok 25 000 euróig terjedő bírságot szabhatnak ki.

A külügyminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a Németországban konzuli segítségre szoruló román állampolgárok a következő telefonszámokon kérhetnek támogatást: Románia berlini nagykövetsége: + 49 30 21239555; +49 30 21239514; +49 30 21239516, + 49 160 157 9938; Románia bonni főkonzulátusa: +49 228 68 38 135; +49 228 68 38 211; +49 228 68 38 244; +49 228 68 38 254; +49 173 5757 585, Románia müncheni főkonzulátusa: +49 89 553307; +49 89 98106143, +49 160 208 7789; Románia stuttgarti főkonzulátusa: (00 49) (0) 711 664 86 11; (00 49) (0) 711 664 86 12; (00 49) (0) 711 664 86 13; (00 49) (0) 711 664 86 14; (00 49) (0) 711 664 86 15, +49 171 681 3450. A külügyminisztérium ugyanakkor azt javasolja, hogy a Németországba utazók informálódjanak a www.mae.ro/node/51913, berlin.mae.ro/ és www.mae.ro honlapokon is.

(Címlapi illusztráció forrása: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?