Nem csillapodnak a kedélyek: ismét tízezrek tüntettek Minszkben

Ismét emberek tízezrei vonultak utcára vasárnap a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelve, ez már a hatodik egymást követő hétvége, hogy nagyszabású tüntetések zajlanak Minszkben.

Helyszíni beszámolók szerint a demonstrálók azt skandálták, hogy „takarodj”. A hatóságok legkevesebb tíz embert őrizetbe vettek – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a rendőrség tájékoztatására hivatkozva. Eközben hackerek közzétették az interneten mintegy ezer fehérorosz rendőr személyes adatait, megtorlásképpen a hatóságok erőszakos fellépése és túlkapásai miatt.

„Amíg folytatódnak a letartóztatások, addig mi is folytatni fogjuk az adataik közzétételét. Senki nem marad azonosítatlanul, azok sem, akik símaszkot viselnek” – figyelmeztettek. A kormány közölte, hogy meg fogják találni a kiszivárogtatásban részt vevő hackereket, és felelősségre fogják őket vonni. A szombati tüntetések során 390 nőt vettek őrizetbe, nagy részüket már szabadon bocsátották.

A fehérorosz ellenzék azzal vádolja Lukasenkát, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. A hivatalos adatok szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik elnöki mandátumát. Az eredmény ismertetését követően azonban tiltakozások kezdődtek az országban. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. Számos ellenzéki vezető külföldre menekült vagy hatósági kényszerből vagy saját elhatározásából.

Kapcsolódók

Kimaradt?