A héten megkezdődik az orosz vakcinatesztelés harmadik szakasza

Oroszország a héten megkezdi a Covid-19 elleni első vakcinája klinikai tesztelésének harmadik szakaszát - közölte hétfőn Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Korábbi közlések szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet kifejlesztett és augusztus 11-én feltételesen bejegyzett Szputnyik V vakcinát a harmadik fázisban 40 ezer önkéntesen fogják kipróbálni. Az első és a második szakasz eredményeiről a The Lancet orvosi folyóiratban a múlt héten megjelent publikáció szerint a beoltott személyekben mintegy másfészer több antitest alakul ki, mint azokban, akik átestek a fertőzésen.

Hétfői kommünikéjében az egészségügyi tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy jövő héten megkezdődik az oltóanyagnak a klinikákra való kiszállítása, egyelőre kis adagokban, mert „minden érdeket figyelembe kell venni”.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője hétfőn, egy fertőző betegségekről tartott online tanácskozáson bejelentette, hogy a novoszibirszki Vektor kutatóközpont szeptember 30-ra végez peptid antigén alapú vakcinájának klinikai tesztelésével. (Ez a hivatalos orosz szóhasználatban a tesztelés első és második szakaszának lezárását jelenti.) Beszámolója szerint az év eleje óta az oroszok 0,6 százalékát fertőzte meg bizonyítottan az új koronavírus. Oroszországban, amely Popova szerint világelső a 100 ezer főre eső szűrésben, 172-féle hazai és külföldi tesztrendszert alkalmaznak. Moszkva 35 országnak segített csaknem egymillió diagnosztikai eszköz szállításával. Mint mondta, az orosz régiókban a lakossági immunitás eltérő, a 4 és 50 százalék közötti skálán mozog. Popova reményét fejezte ki, hogy jelentősen javul majd az orosz járványügyi védekezés hatékonysága, mert gócpont 985 egészségügy és 250 egészségügyi intézményben alakult ki.

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5185-tel 1 030 690-re emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. A napi növekedés, amely augusztus közepén ötezer alá csökkent, negyedik napja ismét meghaladja ezt a szintet. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,6 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 276 834), India (4 204 613) és Brazília (4 137 521) után. Az aktív esetek száma 2806-tal 169 422-re nőtt. A halálozások száma 51-gyel 17 871-re - ez a legalacsonyabb napi növekmény április 27. óta, amikor ötvenen vesztették életüket -, a felépüléseké pedig 2828-cal 843 277-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 270 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 210 523 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?