Vitát keltett Trump látszólagos buzdítása a kettős szavazásra

Vitát keltett az Egyesült Államokban Donald Trump elnök látszólagos buzdítása arra, hogy a novemberi elnökválasztásokon Észak-Karolinában az emberek szavazzanak levélben és személyesen egyaránt. 

Trump egy észak-karolinai televíziónak nyilatkozott erről szerdán. „Levélben küldjék be a szavazatokat, majd menjenek el személyesen is szavazni. Ha a rendszer olyan jól működik, ahogyan mondják, akkor úgysem tudnak személyesen is szavazni” – fogalmazott a wilmingtoni WECT televíziónak. Ugyanezt a véleményét újságírók egy csoportjának is kifejtette. 

Az észak-karolinai választási bizottság szóvivője, Patrick Gannon egy interjúban óva intette a választókat attól, hogy november 3-án, a választások napján az urnákhoz járulva „személyesen győződjenek meg arról, hogy levélben beküldött szavazataikat megszámolták-e". Megjegyezte, hogy Észak-Karolinában a választás lebonyolításának rendszere nem teszi lehetővé, hogy egy ember kétszer is voksoljon, mert a rendszer csak az első voksot rögzíti. Karen Brinson, az észak-karolinai választási bizottság igazgatója csütörtökön közleményben szögezte le, hogy „törvényellenes kétszer szavazni”, és ennek megakadályozására az államban több helyen létesítenek „ellenőrző pontokat”.

Reyna Walters-Morgan, aki a Demokrata Országos Bizottságban (DNC, a párt vezető szerve) a választások tisztaságáért felelős igazgató, csütörtökön úgy vélekedett, hogy Trump „választási csalásra bátorította” az észak-karolinaiakat.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője a Fox televízióban csütörtökön elutasította ezeket a feltételezéseket. „Az elnök senkinek nem sugalmaz semmiféle törvényellenes cselekedetet” – fogalmazott. Maga Donald Trump csütörtökön egy sor Twitter-bejegyzésben fejtette ki az álláspontját.

„A választás napján menj el a szavazóhelyiségbe, nézd meg, hogy a levélben beküldött szavazatodat megszámolták-e. Ha igen, akkor nem vagy képes szavazni, és a rendszer megfelelően működik. Ha nem került megszámolásra, akkor szavazz, ez állampolgári jog” – írta az egyik mikroblog-bejegyzésben.

Kapcsolódók

Kimaradt?