Ízekre szedi a magyar alkotmányt a Velencei Bizottság

Elfogadhatatlannak tartja az alaptörvény negyedik módosítását a Velencei Bizottság (VB) jelentéstervezete, mely szerint a jogalkotó állandósította a magyar alkotmányos rendszer hibáit – tudta meg a Népszava.

A napilapnak csütörtökön sikerült letöltenie a tervezetet, amely - több más dokumentum mellett - vélhetően egy műszaki hiba folytán néhány órára elérhetővé volt a VB honlapján. A jelentést június 14-15-i közgyűlésén tárgyalja és fogadja el a független alkotmányjogászokból álló testület.

A VB megállapítja: a magyar jogrendszer átalakítása a hatalom bebetonozását szolgálta, az alkotmány pedig annak negyedik módosításával puszta "politikai nyilatkozattá" vált.

Az osztrák Christoph Grabenwarter, a német Wolfgang Hoffmann-Riem, a lengyel Hanna Suchocka, a finn Kaarlo Tuori és a belga Jan Velaers által készített, 34 oldalas, 7 fejezetes jelentés összesen 155 pontban fogalmazza meg kritikáit az alaptörvény legutóbbi módosításával, valamint a kialakult alkotmányos helyzettel kapcsolatban.

A független alkotmányjogászok nem csupán kronologikus áttekintést adnak március óta folytatott vizsgálatukról, de részletesen beszámolnak a magyar kormánnyal és a politikai pártokkal, illetve a civil szakértőkkel folytatott tárgyalásaikról is.

Kapcsolódók

Kimaradt?