Lukasenka hadserege felvonul a lengyel határra

Háromnapos hadgyakorlatot tart augusztus végén a lengyel határnál a fehérorosz hadsereg – jelentette be pénteken a védelmi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a nyugati hadműveleti parancsnokság irányítása alatt tartandó “komplex taktikai hadgyakorlatban” deszantos, gépestett lövész-, harckocsis és tüzérségi egységek vesznek reszt, illetve drónokat is bevetnek. A hadgyakorlatot a Lengyelországgal határos Breszt megye egyik gyakorlóterén tartják meg, és a többi között határ- és légtérvédelmi feladatokat fognak végrehajtani a részt vevő katonai egységek.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében jelentette be, hogy Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira. A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni kötelességüket. Lukasenka arra utasította védelmi miniszterét, hogy kövesse figyelemmel a NATO-csapatmozgásokat Litvániában és Lengyelországban. Mint mondta, az ország nyugati határai mentén feszültségkeltés folyik, a nyugati országok növelik katonai erejüket a régióban.

Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter a rá következő napon, szerdán közölte, hogy utasítást adott a katonai jelenlét megerősítésére Grodno térségében, a lengyel-litván határ mentén. A csapaterősítést a többi között irányított rakétaütegekkel és rakéta-sorozatlövő ütegekkel, valamint légvédelmi, rádióelektronikai és rádiófelderítési eszközökkel és drónokkal erősítenék meg.

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az augusztus 9-i elnökválasztás óta, amelyen Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt. A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt

Kapcsolódók

Kimaradt?