Lövések a Fehér Háznál, Trump rövid időre kisietett a sajtótájékoztatóról

Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.

A sajtókonferenciára belépett a titkosszolgálat egyik munkatársa, odafordult az amerikai elnökhöz és azt mondta: „azonnal álljon félre!”. Donald Trump távozott a teremből, később kiderült, hogy lezárták a Fehér Ház környékét, és kívülről bezárták a sajtótájékoztatónak helyet adó terem ajtaját is.

Amikor az elnök visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak. „Úgy tűnik, hogy egy személyt a titkosszolgálat lelőtt, nem tudom, milyen állapotban van, majd meglátjuk, mi történt" – fogalmazott Trump az újságíróknak. Hozzáfűzte, hogy a titkosszolgálat „uralja a helyzetet”. Az elnök egyúttal köszönetet is mondott a szolgálatnak a „gyors és hatékony” fellépésért.

Az alábbi videón 4 perc 30 másodpercnél látható az eset, amikor az egyik biztonsági ember szól az elnöknek:

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fehér Ház alatti bunkerba ment-e, nemmel válaszolt. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egyáltalán nem jött zavarba, eszébe sem jutott, hogy ne térjen vissza a sajtótájékoztatóra. „Úgy nézek ki, mint aki zavarban van?” – kérdezett vissza az újságíróknak. „Biztonságban érzem magam a titkosszolgálattal, fantasztikus emberek, a legjobbak közül valók, kiválóan képzettek” – jelentette ki.

A sajtókonferencián egyébként Trump tájékoztatást adott a koronavírus-járványról, és – újságírói kérdésre válaszolva – kitért arra, hogy az immár nyilvánosságra hozott dokumentumok is bizonyítják, hogy a 2016-os választási kampány idején az Obama-adminisztráció megfigyelte, lehallgatta őt és a munkatársait. „Mindenki benne volt: tudott róla Obama elnök, Joe Biden, az alelnök, James Comey, az FBI vezetője és a hírszerzés vezetői is. Ilyesmi talán még soha nem fordult elő korábban az amerikai történelemben, és nem szabad megengedni, hogy még egyszer megtörténhessen” – hangoztatta Donald Trump.

(Nyitókép: Donald Trump sajtótájékoztató közben | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?